Áfa: uniós jogszabály késedelmes átvétele

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Valamennyi olyan esetben, amikor valamely uniós irányelv rendelkezései a tartalmuk alapján feltétlennek és kellően pontosnak tűnnek, azokra a magánszemélyek a tagállammal szemben hivatkozhatnak, amennyiben az nem ültette át időben ezen irányelvet a nemzeti jogba. Jogeset.

A Közösség más tagállamában letelepedett adóalanyok esetében az áfavisszatérítési időszak számításánál az adófizetési kötelezettség megnyílta – adólevonási jog keletkezése – adólevonási jog gyakorolhatósága hármas feltétel az irányadó. A továbbiakban a Kúria egyik érdekes esetét mutatjuk be.

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás: adózó, mint a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany a 2019. március 6. napján benyújtott kérelmében a 2018. január 1.-március 31. közötti időszakra a belföldön igénybe vett szolgáltatásokat terhelő, előzetesen felszámított 60 460 341 forint áfa visszatérítését kérte. Az elsőfokú adóhatóság a kérelemnek részben helyt adott, engedélyezte 21 912 795 forint áfa visszatérítését, és 38 547 546 összegben elutasította azt. Az elutasított tételek között szerepelt a T. A. Kft. által 2017. december 17-i gazdasági eseményről 2018. február 1-én kiállított, 11 891 124 forint áfa tartalmú K2-2258/2017 számú számlája (a továbbiakban: Számla). A Számla szerinti fizetési határidő 2018. március 1-je volt. Az adóhatóság a 2234747961 számú határozatával megváltoztatta az elsőfokú döntést: 48 184 021 fo…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A Közösség más tagállamában letelepedett adóalanyok esetében az áfavisszatérítési időszak számításánál az adófizetési kötelezettség megnyílta – adólevonási jog keletkezése – adólevonási jog gyakorolhatósága hármas feltétel az irányadó. A továbbiakban a Kúria egyik érdekes esetét mutatjuk be.

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás: adózó, mint a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany a 2019. március 6. napján benyújtott kérelmében a 2018. január 1.-március 31. közötti időszakra a belföldön igénybe vett szolgáltatásokat terhelő, előzetesen felszámított 60 460 341 forint áfa visszatérítését kérte. Az elsőfokú adóhatóság a kérelemnek részben helyt adott, engedélyezte 21 912 795 forint áfa visszatérítését, és 38 547 546 összegben elutasította azt. Az elutasított tételek között szerepelt a T. A. Kft. által 2017. december 17-i gazdasági eseményről 2018. február 1-én kiállított, 11 891 124 forint áfa tartalmú K2-2258/2017 számú számlája (a továbbiakban: Számla). A Számla szerinti fizetési határidő 2018. március 1-je volt. Az adóhatóság a 2234747961 számú határozatával megváltoztatta az elsőfokú döntést: 48 184 021 fo…

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

A közhatalmi tevékenység és az áfa