Áfacsalások: Varga uniós fellépést sürget
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nemzetközi áfacsalás elleni küzdelem egyik leghatékonyabb eszközének Magyarország is a fordított adózás bevezetését tartja – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Prágában, a cseh pénzügyi tárca által szervezett szakmai konferencián, amelyről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatott közleményben.
A tárca közleménye szerint a miniszter Andrej Babią cseh pénzügyminiszterrel közös álláspontot képviselve a közös európai uniós stratégia mielőbbi kidolgozását sürgette.
Varga Mihály a közép-európai országok szakértőinek részvételével tartott prágai tanácskozáson úgy fogalmazott: az egyes uniós tagállamok eltérő szabályozását kihasználva iparszerűvé és szervezetté váltak az országhatárokat átlépő visszaélések. A tárcavezető szerint csakis közös uniós fellépéssel szüntethető meg az egyes nemzeti költségvetéseknek komoly bevételkiesést okozó és a feketegazdaságot erősítő nemzetközi áfacsalás.
Az Európai Bizottság tanulmányát idézve elmondta: 2013-ban közel 170 milliárd euró áfabevétel hiányzott a tagállamok költségvetéséből. Magyarországon évente 500-750 milliárd forintra (1,7-2,5 milliárd euróra) becsülhető az áfacsalás okozta bevételkiesés.
Példák az áfatörvény alkalmazásához
|
Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.
Megrendelés >>
|
A miniszter hangsúlyozta: egyre több ország pénzügyi vezetői értenek egyet abban, hogy a fordított adózás uniós szintű bevezetésével visszaszorítható lenne a visszaélések száma. Emlékeztetett, hogy Magyarország évek óta törekszik arra, hogy minél több áru és szektor esetében alkalmazható legyen a fordított áfafizetés, az Európai Bizottság azonban a kiterjesztésre vonatkozó kérelmeinket eddig rendre elutasította.
A tárcavezető szerint nincs magyarázat az unió elutasító álláspontjára, hiszen a magyarországi példák bizonyítják, hogy a leginkább fertőzött szektorokban – így a fémhulladék felvásárlásánál, az építőiparban és a gabonakereskedelemben – évek óta sikeresen működik a fordítottáfa-fizetés. Egyes határszakaszokon a bevezetést követően 70 százalékkal esett vissza a gabonaszállítmányok forgalma, az építőiparban pedig közel 30 százalékkal emelkedett az áfabevétel nagysága – fejtette ki.
A miniszter ismertette, hogy Magyarországon az online pénztárgépek, az ekáer, a fordított adózás a gabona- és a fémkereskedelemben, a készpénzfizetés korlátozása a cégeknél, a gyakoribbá tett áfabevallások az egyes kockázatos adózói körökbe tartozók esetében, valamint az étel- és ital-automaták regisztrációhoz kötött működtetése nagymértékben hozzájárult a feketegazdaság visszaszorításához. Tavaly 8 százalékkal, az idei év első tizenegy hónapjában pedig 5,4 százalékkal több áfabevétel érkezett a költségvetésbe, mint egy évvel korábban.
(Forrás: MTI)