Áfacsökkentéssel és ártámogatással lökné be a vendéglátóipart a brit kormány Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentős áfacsökkentéssel és az éttermi étkezés árának közvetlen költségvetési támogatásával segíti a brit kormány a koronavírus-járványt súlyosan megszenvedő vendéglátó- és turisztikai ágazat újraindulását – közölte a brit pénzügyminiszter.

Rishi Sunak, aki a londoni alsóházban ismertette a kormány átfogó gazdaságélénkítő csomagtervét, bejelentette: augusztusban az asztalnál elfogyasztott ételek és italok árából fejenként 50 százalékot, de legfeljebb 10 fontot (csaknem négyezer forintot) az állam fizet a programhoz csatlakozó éttermekben, kávézókban, pubokban és más olyan vendéglátóhelyeken, amelyek ételt szolgálnak fel.

A költségvetésből fedezett árengedmény augusztus minden hetében hétfőtől szerdáig érvényes, kiterjed a nem alkoholos italokra és a gyerekek fogyasztására is vonatkozik.

Hangsúlyozta: a brit vendéglátó ágazatban 1,8 millióan dolgoznak, és az ártámogatási program az ő munkahelyük védelmét szolgálja.

Angliában július 4-én nyithattak ki az éttermek, a pubok és más vendéglátóhelyek, amelyek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó kormányzati intézkedések miatt március vége óta nem fogadhattak vendégeket.

Rishi Sunak bejelentette azt is, hogy a kormány jövő szerdától január 12-ig a jelenlegi 20 százalékról 5 százalékra csökkenti a vendéglátó és a turisztikai ágazat szolgáltatásaira kirótt áfát. A pénzügyminiszter szerint ez önmagában 4 milliárd font (csaknem 1600 milliárd forint) értékű ösztönző csomagnak felel meg, amelynek több mint 150 ezer vállalkozás a kedvezményezettje, és célja 2,8 millió munkahely megvédése.

Sunak mindemellett bejelentette azt is, hogy a kormány ezer font térítésmentes juttatást ad minden egyes olyan munkavállaló után, akit a munkáltatók októberben sem bocsátanak el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).