Aggódik a bevételekért a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bízik az adóhatóság eredményes munkájában, de nehéz feladatnak tartja a 2012-re tervezett 10 500 milliárd forint adóbevételi terv teljesítését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese.


A bevételi terv több mint 10 százalékkal magasabb a tavalyinál, és egyelőre nem tudni, miként teljesít a magyar gazdaság, befolyik-e a várt összeg a baleseti vagy a játékadóból – mondta Varga Árpád a Pécsi Pénzügyi Napok keretében tartott sajtótájékoztatón. Az adóbevételek alakulását alapvetően a gazdasági eredmények határozzák meg, hiába dolgozik a NAV kiválóan, ha a gazdaság nem növekszik megfelelően, nem lesz megfelelő áfabevétel, és egyebek mellett megfelelő jövedelemadó és tb-bevétel sem – mondta az elnökhelyettes.

Bizakodásra ad okot, hogy a hivatal eddig szinte minden évben tudta, vagy megközelítőleg tudta teljesíteni a költségvetési törvényben foglaltakat – közölte Varga Árpád.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.