Alanyi adómentes adóalany ügyletei és az értékhatár

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az áfa rendszerében alanyi adómentesség egy olyan különös, speciális mentes státusz, amely az adóalany személyéhez és nem az általa végzett tevékenységhez kötődik. Az alanyi adómentesség választáson alapul. Jogeset.

Az adóalany csak abban az esetben jogosult ezen minőségében eljárni, ha ezen jogállás választását az adóhatóság felé bejelentette. A bejelentés szabályaira az Art. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az Áfa tv. 188. § (1) bekezdése szerint az alanyi adómentesség abban az esetben választható, ha az adóalany 2. § a) pontja szerinti összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenértéknek – forintban kifejezett és éves szinten göngyölített – összege a) sem a tárgy naptári évet megelőző naptári évben ténylegesen, b) sem a tárgy naptári évben ésszerűen várhatóan, illetőleg ténylegesen nem haladja meg a (2) bekezdésben meghatározott felső értékhatárt. (2) Az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatár: 12 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeg. Ez a szakasz az alanyi adómentesség választásának feltételeit határozza meg. Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 12 millió forint, amelynek számításánál az adóalany összes termékértékesítésének, összes szolgáltatásnyújtásának ellenértékét kell figyelembe venni. A 12 millió forintos értékhatárnak való megfelelést nem csak az a…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Az adóalany csak abban az esetben jogosult ezen minőségében eljárni, ha ezen jogállás választását az adóhatóság felé bejelentette. A bejelentés szabályaira az Art. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az Áfa tv. 188. § (1) bekezdése szerint az alanyi adómentesség abban az esetben választható, ha az adóalany 2. § a) pontja szerinti összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenértéknek – forintban kifejezett és éves szinten göngyölített – összege a) sem a tárgy naptári évet megelőző naptári évben ténylegesen, b) sem a tárgy naptári évben ésszerűen várhatóan, illetőleg ténylegesen nem haladja meg a (2) bekezdésben meghatározott felső értékhatárt. (2) Az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatár: 12 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeg. Ez a szakasz az alanyi adómentesség választásának feltételeit határozza meg. Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 12 millió forint, amelynek számításánál az adóalany összes termékértékesítésének, összes szolgáltatásnyújtásának ellenértékét kell figyelembe venni. A 12 millió forintos értékhatárnak való megfelelést nem csak az a…

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban