Amiért elfogadta Orbán a NAV-elnök lemondását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormányszóvivő szerint az ok nem szakmai volt, hanem személyes.


A miniszterelnök még június elején jelezte: szakmai okok alapján nem tudja elfogadni Vida Ildikó NAV-elnök lemondását, azonban a személyes és családi okok alapján igen – közölte szerdán az Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Vida Ildikó már az alaptalan amerikai vádak idején felajánlotta a lemondását, amelyet a miniszterelnök nem fogadott el – emlékeztetett, hozzátéve, május 20-án Vida Ildikó benyújtotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek. 

Kitért arra is: a kormányfő arra kérte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, hogy mindaddig, amíg a NAV új vezetőjéről nem döntenek, lássa el a feladatát. De mivel a lemondás benyújtását követő 60. napon megszűnik a vezetői munkaviszonya, e határidő után az új NAV-elnök kinevezéséig Varga Árpád elnökhelyettes látja el az intézményvezetői feladatokat – fűzte hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t hétfőn tájékoztatta, hogy aznap megszűnik Vida Ildikó jogviszonya, az új elnök kinevezéséig Varga Árpád irányítja az adóhivatalt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 1.

Áfa a digitális korban – az Európai Bizottság új adócsomagja

Új javaslatcsomagot tett közzé 2022 decemberében az Európai Bizottság az általános forgalmi adóztatást illetően, amely nem csak az uniós tagállamok fő bevételi forrása, de egyben az EU költségvetésének legfontosabb finanszírozási forrását is jelenti. A hatásvizsgálatokon pozitív véleményt kapott javaslatok az áfarendszerben több olyan módosítást tartalmaznak, amelyeket nemcsak ismerni kell, de amelyek komoly szakmai-gyakorlati felkészülést, és informatikai fejlesztéseket is igényelnek mind adózói, mind adóhatósági oldalon. Az Áfa-kalauz cikkének célja a módosítási javaslatok indokainak és célkitűzéseinek bemutatása, valamint a tervezet lényegi rendelkezéseinek összefoglalása.

2023. május 31.

Végelszámolással megszűnő cég tulajdonát képező ingatlan értékesítése

Egy belföldi áfaalany társaság végelszámolással kíván megszűnni. A tulajdonát képezi egy olyan ingatlan, amelyet 1997-ben áfával terhelten szerzett be, a beszerzést terhelő áfát levonásba helyezte. Az ingatlant a beszerzés időpontjában még raktárként tartották nyilván, azonban 2013-ban lakásként jegyezték be és jelenleg is lakásként tartják nyilván. A társaság az ingatlant a beszerzése óta megszakítás nélkül gazdasági tevékenysége érdekében hasznosította, viszont az ingatlan értékesítésére vonatkozóan nem választott adókötelezettséget. A társaságnak milyen módon merülhet fel áfakötelezettsége abban az esetben, ha az ingatlant a végelszámolást megelőzően az egyik tulajdonosa és egyben ügyvezetője részére értékesíti, vagy ha az ingatlan tulajdonjogát a végelszámolási eljárás végén a társaság magánszemély tulajdonosai szerzik meg?