Átlagosan havi 500 bűntettet tárt föl a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fél év alatt több mint háromezer pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel az adóhivatal pénzügyi nyomozói – írja a Magyar Idők.


Az elmúlt fél év minden egyes hónapjában átlagosan ötszáz pénzügyi-gazdasági bűncselekményt tártak fel, a felderített kicsivel több mint háromezer bűntett feltételezett elkövetői nagyjából ötvenmilliárd forint kárt okozhattak jogsértő tetteikkel – minderről Tállai András számolt be a Magyar Időknek

A hatóság által biztonságba helyezett vagyon értéke – ideértve a lefoglalással, zár alá vétellel és önkéntes megtérítéssel garantált összegeket – az első fél évben meghaladta a harmincmilliárd forintot. Ez kimagasló, nagyjából hatvanszázalékos arány, aszázalékos mutató a korábbiakban ennél jóval kisebb volt: egy időben tíz százalék alatt mozgott a ráta, majd az utóbbi években előbb húsz-, majd harminc százalékra kúszott fel.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

Az adatok kapcsán Tállai András az úgynevezett megelőző bűnüldözés fontosságáról beszélt, vagyis arról, hogy a NAV-nak a lehető leghamarabb észlelnie kell a kétes folyamatokat, egy-egy szereplő visszaélési kísérletét, s még a károkozás előtt le kell csapni. Ehhez nemcsak a hazai lehetőségeket, adatbázisokat, informatikai-bűnügyi megoldásokat kell felhasználni, hanem a nemzetközi hatósági együttműködésből adódó lehetőségeket is ki kell aknázni. Adott esetben ugyanis a külföldről származó információk adhatják a megoldás kulcsát egy-egy hazai adócsalási ügyben – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Új korszak kezdődött a magyar repüléstörténetben

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és Budapest Airport Zrt. kedden Budapesten, amivel egy új korszak kezdődik a magyar aviatikában. A cél, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben.

2024. október 3.

Kisokos a fejlesztési tartalékról

Elmondható, hogy társasági adó tekintetében a NAV-ellenőrzések hagyományos vizsgálati területnek számít a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatos társasági adóalap csökkentés vizsgálata, az adóalap-módosító tételek helyes alkalmazása. Jogesetekkel és példákkal illusztrálva ismertetjük a szabályozást.