Az adócsalók mossák a legtöbb pénzt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon elsősorban nem a szervezett bűnözésből származó jövedelmekhez kapcsolódik a pénzmosás. A bűncselekményt leggyakrabban az adócsalók, csalók és sikkasztók követik el. Akad olyan kicsiben utazó játékos is, aki mezőgazdasági földterület bérbeadásával tisztázza pénze eredetét, a nagy halak azonban az építőiparban utaznak.

Idén, eddig 24 pénzmosással kapcsolatos jogsértésre derített fényt a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) nyomozó szolgálata, az elkövetési érték összesen több, mint 15 milliárd forintra rúgott. Az
IMF
optimistának tartott becslése szerint a pénzmosás volumene globális szinten az összes ország egyesített
GDP
-jének 2-5 százalékát teszi ki, ezzel a mutatóval számolva hazánkban tavaly 500-1500 milliárd forintot próbáltak tisztára mosni.

Bármilyen fedőtevékenység alkalmas pénzmosásra, vagyis az illegális forrásból származó pénz eredetének leplezésére, a lényeges elem, hogy a bűncselekmény útján keletkezett pénz az azonosságának megváltoztatása céljából kerül a legális gazdaságba – mondta az [origo]-nak Lakatos Szilárd, a VPOP pénzügyi információs osztályának munkatársa.

A beton mindent elfed, de termőfölddel is fehérítenek

A pénzmosásban leginkább érintett terület, az [origo] által megkérdezett ügyvédek és könyvvizsgálók szerint az építőipar, az elszámolt fiktív költségeket ugyanis takarja a beton. A cégek láncolatában könnyedén minimálisra csökkenthető a fizetendő adó összege, a pénzmosás és az adócsalás tehát kéz a kézben jár. Ezt mutatja a VPOP statisztikája is: a legtöbb esetben adócsalásból, csalásból és sikkasztásból származó jövedelmet próbáltak tisztázni az elkövetők, a kábítószer-kereskedelem, a fegyverkereskedelem, vagy például a prostitúció hátrébb szerepel a listán.

Az „”iparág”” gyakori szereplői a pénzügyi tanácsadással, a reklámmal, illetve médiával foglalkozó társaságok, vagy például az őrző-védő cégek is – véli az ilyen ügyeket közelebbről is ismerő ügyvéd. Jóval nehezebb kiszűrni azokat a nem strómanok által alapított cégeket, amelyek a fiktív mellett legális tevékenységet is folytatnak. Ezek sokszor milliárdos számlaforgalmat bonyolítanak le, így a banknak sem tűnik fel, ha mondjuk százmillió forint nem a legális üzletmenethez kapcsolódik.

Az illegális forrásból származó pénzek adómentes jövedelemként való feltüntetése is gyakori a pénzmosók körében, a legnépszerűbb a fiktív kölcsönügylet alkalmazása, amelyben sokszor offshore cég is érintett. Mezőgazdasági területtel is lehet pénzt mosni, a tartós -5 éven túli – földhaszonbérletből származó jövedelem után ugyanis nem kell adót fizetni, de az ügyvéd szerint ez a módszer korlátozottan alkalmazható, hiszen ezen a területen létezik szokásos piaci ár, nem úgy mint például a tanácsadói üzletben.

Kevés a dolga a könyvelőknek

A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény a bejelentésre kötelezett szolgáltatókra bízza, hogy belső szabályzatukban mit tekintenek szokatlan, vagy gyanús tranzakciónak, amit jelentenek a VPOP-nak. A pénzintézetek a legszorgalmasabbak, a bejelentések 80 százaléka tőlük érkezett ebben az évben is.

A jogszabály 2002-es megjelenésekor, a szintén kötelezett könyvelők, adószakértők, illetve könyvvizsgálók attól tartottak, hogy az előírások kikezdhetik a köztük és az ügyfeleik között fennálló bizalmi viszonyt, a statisztikák alapján azonban nincs sok dolguk pénzmosás ügyben: június végéig közel ötezer jelentést küldtek a pénzügyőrség illetékes osztályának, ebből könyvvizsgálóktól mindössze kettő, könyvelőktől három érkezett, adószakértőktől pedig egy sem. Az ügyvédek és közjegyzők sem találkoznak gyakran pénzmosásgyanús esettel, ők összesen hat bejelentést tettek ebben az évben.

Visszatérő vendégek

A VPOP pénzügyi információs osztálya, a pénzmosással összefüggésbe hozható adatokat egy szigorúan titkos adatbázisban tárolja, amelyhez a testület más részlegein és egyéb szerveknél dolgozók – például az APEH revizorai – sem férhetnek hozzá. Az osztály munkáját lassítja, hogy a szolgáltatók egyelőre papíralapon küldik a bejelentéseket, amiket rögzíteni kell a számítógépes rendszerben. December közepétől könnyítést jelent majd, hogy védett elektronikus üzenetben érkeznek a bejelentések.

A pénzmosással foglalkozók általában visszatérő vendégek, ezért először ellenőrizzük, hogy az adott személy, vagy cég szerepel-e már az adatbázisban és mi fűződik a nevéhez – tájékoztatott Lakatos Szilárd. Amennyiben indokolt, nyílt adatbázisokban, például a céginformációs adatbázisokban, testületen belüli és bűnügyi nyilvántartásokban, lakcímnyilvántartóban is kutakodnak az érintett után, vagy megkeresést intéznek egyéb szolgáltatók, vagy az APEH, illetve a nemzetközi pénzmosás ellenes hálózat (FIU egységek) tagjai felé. Ha például egy bank jelzi, hogy valaki értékpapírt értékesített, és az abból származó jövedelmét egy offshore cég számlájára utalta, akkor megkeresik a bróker céget is, hogy többet tudjanak az illető értékpapír tranzakcióiról, vagyis megpróbálják nyomon követni a pénz útját.

Forrás: [origo]


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.