Az alacsony fizetésektől szenved Magyarország

Szerző: Gazdag László
Dátum: 2013. július 19.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindent elmond a minapi bérmegállapodás a hazai gazdaság szereplőiről: a munkaerő költségén való spórolás a humán tőke tragikus alulértékeltségéhez vezet, ami a gazdasági fejlődés legfőbb gátja ma Magyarországon. A munkavállalók termelékenysége az EU-átlag 71 százaléka, míg a reálbér-színvonal annak harmada; ilyenkor az alacsony reáljövedelem-színvonal fogja vissza a gazdaság teljesítményét.


Makroszint, mikroszint

A vállalkozók, a szakszervezetek és a kormány között most megkötött bérmegállapodás, mint cseppben a tenger, mutatja a hazai közgazda- és gazdaságpolitikai gondolkodás hihetetlen elmaradottságát. A magyar közgazda szakma és a gazdaságpolitika képtelen összekapcsolni a makroszintet és a mikroszintet, amely lépést először Henry Ford, az autókirály tett meg, éppen száz évvel ezelőtt, amikor öt dollárra emelte munkásai napibérét, a Galamb József által kidolgozott futószalagrendszer bevezetésekor. Ford azt mondta: „Akkor lesz nagy üzlet az autó, amikor azok a munkások is meg tudják vásárolni, akik előállítják” (1913.).

A magyar vállalkozó, a magyar közgazda és a gazdaságpolitikus nem érti, hogyha nincs folyamatosan bővülő piaci kereslet a vállalkozók termékei iránt, akkor pang a gazdaság, tönkremennek a vállalkozók, akkor is, ha csak éhbért kell fizetniük az alkalmazottaiknak, és akkor is, ha alacsony az adóterhelésük.

A bér költség vagy beruházás?

Már Marx foglalkozik ezzel a kérdéssel A tőke első kötetében. Kifejti, hogy a munkás tulajdonképpen sokkal inkább hasonlít a géphez, az állótőkéhez, semmint a szimpla költségként értékelhető forgóeszközökhöz, amelyek egy termelési ciklusban elkopnak, megsemmisülnek, átalakulnak mássá. Ha egy vállalkozó gépet vesz, azt nem költségnek tekinti, hanem beruházásnak. Az éves amortizáció ugyan könyveléstechnikailag költségként „viselkedik”, de miután pénzügyi forrását, alapját képezi a következő beruházásnak, mégsem költségként kezelik a vállalkozók. Marx szerint a munkás is ilyesfajta „termelési eszköz”, csak az a megtévesztő, hogy havonta ismétlődik a beruházás bérfizetés formájában, és a tőke nem egyszerre veszi meg a munkás munkaerejét. A munkás ugyanakkor nem amortizálódik, értéke nem csökken, hanem növekszik, hiszen tapasztaltabb lesz, képzi magát. Tehát jobb beruházás, mint a holt tőke beruházás.

Egy évszázad múlva majd a humán tőke elméletekben reinkarnálódik ez a gondolat, például a közgazdasági Nobel-emlékdíjas (1979) Theodore Williams Schultznál, vagy a magyar Jánossy Ferencnél (1966). Jánossynál a szakmastruktúra (tulajdonképpen a humán tőke struktúra) és a technostruktúra (holt tőke struktúra) megkülönböztetése jelentette a forradalmi váltást az addigi gondolkodáshoz képest. Foglalkozik a beruházási ráta és a növekedés kapcsolatával is. Azt írja 1975-ben (A gazdasági fejlődés trendvonaláról, Magvető) „A gazdasági fejlődés üteme nem gyorsítható a beruházási hányad növelésével, illetve megfordítva: gyorsabb gazdasági fejlődéshez sincs magasabb beruházási rátára szükség.” (Kiemelés dőlt betűkkel: Jánossy F.!) Ugyanitt egy alcím a könyvéből: „Gyorsabb ütemű fejlődéshez nincs szükség nagyobb beruházási hányadra.”

Ezek azért fontos, és idevaló gondolatok, mert a magyar közgazda- és vállalkozói gondolkodásba mélyen beleivódott az a téves logika, hogy amit a vállalkozó nyer a bérszínvonalon, az alacsony bérek révén, az nyereség számára (az ország számára) a (holt tőke) beruházások oldalán. Holott nem a beruházások mennyisége, rátája a döntő, hanem azok minősége. (Növeltük mi a beruházásokat a „biliacéltermelésben” a szocializmus idején, és mire mentünk vele?)

Tragikusan alulértékelt a humán tőke

Természetesen, ha a kormány és a vállalkozók megegyeznek abban, hogy minimum az infláció rátájának megfelelően nőjenek a bérek, az önmagában érthető, azonban a harmadik oldal a jelenlegi rendkívül nyomott bérszínvonal miatt ebbe nem mehetett volna bele. Ki kell mondani: Kádár Jánosnak nem voltak ilyen „megértő” szakszervezetei, mint ma nekünk.

Ilyenkor mindig előkerül” egy alapvetően téves logika: az ország jelenlegi „helyzete” nem teszi lehetővé a nagyobb mértékű béremelést. Ugyanis az ok-okozati kapcsolat éppen fordított: az ország „helyzete”, vagyis a pangó gazdaság éppen a humán tőke tragikus mértékű alulértékeltségének a következménye. Egyrészt a piac nem tud bővülni, holott lennének mobilizálható kapacitások, tartalékok, például az építőiparban és kapcsolt ágazataiban. Az alacsony bérszínvonal miatt nem képződnek megtakarítások a munkavállalói oldalon, hiszen a lakosság feléli teljes jövedelmét, és még így is nélkülözik több millió ember, miközben profit-oldalon sem tudnak megtakarítások képződni, éppen a piac pangása miatt.

Ha most azt is hozzávesszük, hogy a három évtizede folyó megszorító politikák miatt félmillió magyar munkavállaló termel, alkot, adózik külföldön, akkor látjuk igazán a megszorító, fiskális-restrikciós politikák kárait, teljes csődjét. Pogátsa Zoltán hívja föl a figyelmet arra, hogy a magyar munkavállalók termelékenysége az Európai Unió átlagának 70 százaléka körül alakul, míg reálbér-színvonala annak az egyharmada csupán. Ezért lenne szükség egy sokkal markánsabb, határozottabb bérfelzárkóztatásra rövid időn belül, vagyis néhány év alatt.

A bérszínvonal és a gazdaság teljesítménye

A GDP-be három tételt számítunk bele: az amortizációt, a béreket és a profitot. Az amortizáció adott évben ex ante adottság, a bér és profittömeg változtatható, jó esetben növelhető. De csak akkor, ha a piaci kereslet megfelelő ütemben bővül. A profit a piacon utólag képződik, a bérszínvonal függvénye alapvetően, és ha dinamikájában nézzük a kérdést (mert ez a lényeges), akkor a gazdasági növekedés üteme az adott évben szigorúan a reálbér alakulásának a függvénye. A kapcsolat a tapasztalat szerint (Milton Friedman) rendkívül szoros. Ha idén a reálbér-színvonal 0,7 százalékkal nő, akkor a GDP is 0,7 százalékkal nő. Ha négy százalékos gazdasági növekedési ütemet akarunk produkálni, akkor a reálbér színvonalnak is ennyivel kell növekednie! Stagnáló reálbér színvonal mellett stagnálni fog a gazdaság teljesítménye is.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai

A források kérdése

A magyar közgazda gondolkodás elavultságát jelzik az olyan aggodalmak, miszerint „csak a gazdaság teljesítményének függvényében szabad a jövedelmeket emelni”. Innen jön még „a bajok oka az osztogatás” jellegű primitív logika is. Az ok-okozati kapcsolat pont fordított: a jövedelmek kiáramlásának függvényében tud a gazdaság is növekedni.

Természetesen szó sincs arról, hogy lehet a béreket nyakló nélkül növelni, a mértéket tisztázza Milton Friedman „természetes ráta” elmélete: minden gazdasági mutatónak létezik egy „természetes rátája”amely történelmileg alakult ki, és amelyet nem lehet, de nem is célszerű a gazdaságpolitikának „klasszikus” költségvetési eszközökkel befolyásolni, megzavarni. Tehát például a kormány ne akarja „serkenteni” a gazdaságot adócsökkentéssel, monetáris expanzióval és hasonlókkal. Ha a gazdasági növekedés történelmileg kialakult, örökölt „természetes rátája” túl alacsony, akkor a klasszikus költségvetési eszközök helyett a növekedésre hosszú távon hatást gyakorló tényezőre kell koncentrálni, és ez nem a holt tőke (nem a beruházások tudniillik), hanem a humán tőke. A növekedés rövid távú trendjét a történelmileg kialakult technikai színvonal befolyásolja, és nem a beruházási ráta pillanatnyi nagysága. Most nem megyek bele a növekedés a növekedésért, a beruházás a beruházásokért, az export az exportért ördögi körének kérdésébe, a „szocializmus” erre bőséges tapasztalattal szolgált, legföljebb a hazai közgazda szakma e tapasztalatokból nem sokat tanult.

A növekedés hosszú távú trendjét Friedman szerint a technikai fejlődés üteme határozza meg, ezt az ütemet viszont a rendelkezésre álló humán tőke minősége. Ezt a minőséget viszont a befektetett erőforrások mennyisége determinálja. Ismert történelmi példák az ázsiai „kis tigrisek” az 1960-as években, vagy egy évtizeddel korábban Japán, ahol az oktatásba, egészségügybe, kommunikációs infrastruktúrába fektettek először, és csak utána jöttek a termelő beruházások. Az USA-ban a történelmileg korán kialakult magas bérszínvonal (amelyre már Adam Smith felfigyel a XVIII. században!) tölti be ugyanezt a szerepet: tekinthetjük ezt a bérszínvonalat hosszú távú (eredményes) beruházásnak az emberi tőkébe. Lee Iaccocca írja: „Az ötdolláros órabér demokráciánk alapja.” (Fordnál ez még napi bér volt 1913-ban!)

Friedman szerint a reálbérszínvonal alakulásának a gazdasági növekedés üteméhez kell igazodnia, vagyis ha a növekedés üteme 4 százalék, akkor a reálbér növekedés üteme is ennyi legyen. De mi van akkor, ha egy országban a reálbér színvonal messze elmarad a gazdasági teljesítmény színvonalától (tudniillik nemzetközi összehasonlításban), mint Magyarországon? A munkavállalók termelékenysége az EU átlag 71 százaléka, míg a reálbér színvonal annak az egyharmada. Ha nem csak a munkavállalók csoportját nézzük, hanem a teljes lakosságot, akkor még siralmasabb a kép: az egy főre jutó GDP terén 2010-ben az EU átlag 62 százalékát értük el, míg az egy főre jutó reáljövedelem szint az EU átlag 22 százalékán állt.

Ebben az esetben már az alacsony reáljövedelem-színvonal fogja vissza a gazdaság teljesítményét! Fel kell zárkóztatni legalább az Európai Unió átlagára a magyar reáljövedelem-szintet, hogy kialakulhasson az utolérést, felzárkózást biztosító növekedési ütem! Tehát ma nálunk nem a gazdasági növekedés a forrása a béremelésnek, hanem fordítva: a béremelés a forrása a növekedésnek! Csak ezt meg kellene érteni mikroszinten a vállalkozóknak, makroszinten a gazdaságpolitikusoknak, és talán a közgazdászoknak is, főként az egyetemi oktatóknak. Mert ha nem tanítják ezeket az összefüggéseket egyetemeinken, akkor mit várunk az új nemzedéktől?

(A szerző közgazdász, egyetemi docens)


Kapcsolódó cikkek:


Utalványok áfabeli kezelése – 2019-től előre fizetendő?
2018. szeptember 18.

Az utalványokra vonatkozó egységes európai változtatások 2019. január 1-től Magyarországon is életbe lépnek. Szűk 4 hónap áll a cégek rendelkezésére, hogy utalványokhoz kapcsolódó gyakorlatukat áttekintsék és ha kell módosítsák, hogy az áfakötelezettség változása ne okozzon problémát januártól.

Bevándorlási különadó: a NAV szigorú lesz
2018. szeptember 18.

A NAV szigorúan ellenőrzi a bevándorlási különadóra vonatkozó szabályok végrehajtását, az adóhátralék megtérítésén túl büntetést is kell fizetniük a bevándorlást támogató, de a különadó befizetését elmulasztó szervezeteknek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Varga: máris jubilál az online számlarendszer
2018. szeptember 17.

Két és fél hónappal július elsejei indulása óta már jubilált is az online számlarendszer, múlt héten beérkezett ugyanis a tízmilliomodik számla az adóhivatalhoz - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Elérkezett a bevándorlási különadó befizetésének határideje
2018. szeptember 17.

A bevándorlási különadóról szóló első bevallást szeptember 17-ig kell benyújtani, és a 25 százalékos mértékű adót is eddig az időpontig kell megfizetni - figyelmeztet közleményében a Pénzügyminisztérium. A különadót a bevándorlást segítő szervezeteknek kell fizetni.