Az ellenérték: az Áfa-törvény egyik legfontosabb fogalma
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ha valaki éppen csak most kezd el ismerkedni az általános forgalmi adóval és beleolvas a vonatkozó törvény első néhány paragrafusába, annak is szembeötlő milyen gyakran találkozik az ellenérték fogalmával.
A jogalkotó a törvény tárgyi hatályának egyik eseteként határozza meg a belföldön, ellenérték fejében teljesített termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, vagy a Közösségen belüli, ellenérték fejében teljesített termékbeszerzését. Az adóalanyiság meghatározása során is lényeges, hogy valamely tevékenységet ellenérték elérése érdekében végezzenek. Hosszasan lehetne sorolni még, hol találkozhatunk a törvényben az ellenérték fogalmával, de jelen cikknek nem az a célja, hogy ezeket a helyeket felsorolja, hanem hogy kézzelfogható segítséget nyújtson az olvasónak annak eldöntésében, hogy mi minősül ellenértéknek, és mi nem.
Első alapvetésként induljunk ki abból, hogy nem elegendő a törvény értelmező rendelkezéseiben (Áfa tv. 259. § 6. pont) meghatározott ellenérték fogalomra (bármilyen vagyoni előny, ideértve a meglévő követelés mérséklésére elismert vagyoni értéket is, de ide nem értve a kártérítést) hagyatkoznunk, ugyanis a törvény 65. §-a szerint ellenérték az is, amit termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása során a jogosult kap vagy kapnia kell akár a termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybevevőjétől, akár harmadik féltől.
Ha az előbbieket össze akarjuk foglalni, hogy pontosan mi minősül ellenértéknek, akkor az nem csak pénz lehet, hanem bármilyen vagyoni előny – a követelésmérséklést is beleértve – amelyhez a szállító nem csupán a megrendelőtől, de akár harmadik személytől is kaphat, végül ez a vagyoni előny a teljesített ügylet ellentételezésére szolgál.
Vagyoni előny lehet ténylegesen pénz (pénzhelyettesítő eszköz), de lehet termék vagy szolgáltatás is, és lehet akár követeléscsökkentés is. A pénz, illetve a pénzhelyettesítő eszköz fogalmakra a már korábban említett értelmező rendelkezések között olvashatunk törvényi definíciót (259. § 14. és 15. pont), ezekből azt emelem ki, hogy amikor pénzről beszélünk, akkor a névértéken elfogadott pénzről beszélünk, amely semmi esetre sem tévesztendő össze például azzal az érmepénzzel, amelyet azért állítanak elő, hogy az adásvétel tárgya legyen.
Vagyoni előny lehet a teljesített termék vagy/és szolgáltatás is, amellyel meg is érkezünk a csereügyletek témájához. Anélkül, hogy ebbe most részletesen belemennénk, az egyszerűség kedvéért szorítkozzunk csak arra, hogy mindkét félnek számlát kell kibocsátania a saját maga által teljesített ügyletről, amely alapján a szállítónál adófizetési kötelezettség, a megrendelőnél adólevonási jog keletkezhet, de hogy ténylegesen fog-e, az az általános szabályoknak a konkrét esetre történő vetítésétől fog függeni. Hibás az a megközelítés, amelynek keretében csak az egyik fél „érzi magát” szállítónak, a másik pedig „csak” megfizetésképpen ad terméket, szolgáltatást, ugyanis ebben az esetben mindkét fél lesz egyszerre szállító, és megrendelő. Ahhoz hogy a termékkel, szolgáltatással juttatott vagyoni előny ellenértéknek is minősüljön, nagyon fontos, hogy az ügyletek között ok-okozati összefüggés álljon fenn, például az egyik fél papírral „fizet” a megrendelt fáért, vagy fordítva, a lényeg az okozatiság, az ügyletek összefüggése, ez lesz a döntő szempont annak meghatározásában, hogy ellenértéknek minősíthessük a saját teljesítésünket.
[htmlbox afa_kotelezettseg]
Az ellenérték fogalomban külön ki van emelve, hogy a követeléscsökkentés is tud ellenértékként szolgálni, ezt a témát járjuk most körül néhány gondolatban. A követeléscsökkentés azt feltételezi, hogy a felek között korábban már történt egy, vagy több gazdasági esemény, amelynek kapcsán a megrendelőnek fizetési kötelezettsége keletkezett. Alapvetően nem releváns, hogy a követelés fizetési határideje eltelt-e már, azaz lejártnak minősül-e, a lényeg, hogy a követelés még érvényesíthető. A legfontosabb körülmény, amire oda kell figyelni, hogy amikor a fennálló követelését mérsékeli (tudja be) a szállító a saját megrendelése értékével, akkor egyértelműen kell a két ellentétes irányú pozíciót összevezetni. Ha nem konkrét a pozíciók összevezetése, akkor nem beszélhetünk követelés mérsékléséről, és így nem is tud ellenértékként működni a két összeg, a felek eredeti szándéka ellenére sem.
Az ellenérték törvényi fogalmának utolsó fordulata kiveszi a kártérítést az ellenérték köréből, ami azért érdekes, mert eleve kiben merült már fel, hogy egy teljesítést kártérítéssel fizessen meg a szállítónak, így kizárt, hogy a kártérítés ellenérték lehessen. Ennek kapcsán azonban érdemes elhatárolni egymástól a kártérítést és a kártalanítást, ugyanis a mindennapi gyakorlatban gyakran lehet azzal a sommás véleménnyel találkozni, hogy a kártérítés nem áfa-s, míg a kártalanítás áfa-s, azaz lehet belőle ellenérték. Ez a vélemény így önmagában azonban téves, mivel azzal, hogy a jogalkotó az ellenérték fogalmába a kártalanítást nem vette bele, nem azt mondta, hogy a kártalanítás mindig áfa-s, hanem arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kártalanításra az általános szabályok vonatkoznak, azaz az ügylet összes körülményének figyelembevételétől fog függeni, hogy a kártalanítás áfa-s lesz, vagy sem.
Hogyan lehet ezt eldönteni, hogy a kártalanítást hogyan kezeljük áfa szempontból? Vizsgáljuk meg, mennyire érvényesek a pénzösszegre az ellenérték fogalom tartalmi elemei (vagyoni előny-e, ki fizeti, van-e okozati összefüggés az ügylet és az ellentételezés között). Ha például az egyik fél úgy juttat összeget egy másik személynek, hogy az nem kártérítés és nincs ok-okozati összefüggés egy ügylet és a pénzösszeg között (nem megrendelés eredménye), akkor a kártalanítás sem lesz áfa-s (1). Ellenben ha van viszontszolgáltatás, termékértékesítés, de az közérdek, vagy sajátos jellege miatt adómentes, akkor sem lesz áfa-s a kártalanítás (2). Csak ha nem az előbbi két esetről beszélünk, akkor merülhet fel jogosan, hogy a kártalanítás áfa-s lehet.
Nézzünk konkrét példát az áfa-s kártalanításra, ha például kisajátítást végeznek a tulajdonunkat képző vagyontárgyra, vagy szolgalmi jogot alapítanak egy másik vagyontárgyunkra, akkor a kötelezett fél – ha furcsának is hat így leírva – jogszabály alapján „kötelezettséget vállal” a döntés, vagy állapot elviselésére, tűrésére, akkor az így kapott kártalanítás ellenértéknek fog minősülni, és áfa-s ügylet tárgya lesz.
Végül ne essünk annak a csapdájába, hogy ha a felek valamit „kártalanításnak” hívnak is, az még nem biztos, hogy kártalanításnak is fog minősülni. Ha például egy cég „kártalanítás” fejében azt vállalja, hogy nem értékesít fizikailag egy adott körzetben, vagy egy vásárlói célcsoport felé, akkor az nem lesz a valóságban is kártalanítás, hanem itt konkrét szolgáltatásról beszélünk.
