Az EU leszámolna az agresszív adótervezéssel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden korábbinál szélesebb körű információcserét javasol az EU, ami Varga Mihály miniszter szerit inkább káros lenne – derül ki a Nemzetgazdasági minisztérium lapunknak eljuttatott közleményéből.


Magyarország minden erejével támogatja az adóelkerülés elleni uniós szintű fellépést, a kormány azonban a Bizottság most bemutatott intézkedésének újragondolását javasolja, ugyanis ez a vállalkozásoknak aránytalan mértékű adminisztrációs tehernövekedést jelentene – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Ecofin brüsszeli ülésén.

Az EU javaslata az agresszív adótervezési struktúrák kialakításában, marketingjében közreműködő bármely személyeknek, illetve végső soron ezek felhasználóinak írna elő közvetlenül kötelező jelentéstételt. Az adatszolgáltatási kötelezettséget az adóhatóság felé kell teljesíteni az érintetteknek, olyan ügyletek, adótervezési konstrukciók vonatkozásában, amelyek határokon átnyúló elemet is tartalmaznak, tehát amelyek több tagállamot, vagy egy tagállamot és egy harmadik országot érintenek. A szabályozási javaslat szerint az adóhatóságok kicserélnék ezeket az információkat a külföldi partnerhatósággal.

Varga Mihály elmondta: Magyarországnak alapvető érdeke az agresszív adótervezési struktúrák visszaszorítása, az adókikerülés és adókijátszás elleni küzdelem. Hazánk élen jár az EU-ban a feketegazdaság elleni harcban, az online pénztárgép és az elektronikus közúti áruforgalmi rendszer (EKÁER) modellként szolgál több uniós tagállamnak is, 2018 nyarán pedig az online számlázás lesz a következő lépés. Az eddigi intézkedések a tisztességes vállalkozások megsegítése mellett két év alatt 420 milliárd forintot hozott az államkasszának – mondta.

A tárcavezető hozzátette: a most bemutatott javaslat ezzel szemben egyáltalán nem biztosítja, hogy a bevezetésével járó költségek megtérülnének. A magyar kormány kockázatot lát abban is, hogy a túl tágan megfogalmazott jelentendő adatkör miatt a javaslat az unióban működő vállalkozásoknak (köztük a hazaiaknak is) olyan adminisztrációs többletet jelent, amely szükségtelenül és aránytalanul terhelné az érintetteket. Magyarország nyitott az irányelvben foglalt kezdeményezés megvitatására, ugyanakkor még nem teljesen kiforrott a javaslat, így további egyeztetésekre lesz szükség – olvasható a nemzetgazdasági tárca közleményében.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).