Az év könyvvizsgáló hálózata lett a BDO
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az idei évben újra – 2015 után már másodszor – a BDO nyerte el „Az év hálózata” díjat a könyvvizsgáló iparág elismert szaklapjának, az International Accounting Bulletinnek (IAB) a díjazásán, adta hírül közleményben a cég.
Az IAB Awards a könyvvizsgáló szakma világszerte nagy presztízsnek örvendő díja, amelyet minden ősszel egy, a világ vezető könyvvizsgáló és könyvelési szakértőinek részvételével zajló szakmai fórumon adnak át. „Az év hálózata” díjat évről évre olyan nemzetközi céghálózatoknak ítélik oda, amelyek a legdinamikusabb növekedési stratégiát valósítják meg a megelőző 12 hónap során, és számos fő stratégiai és működési területen kiemelkedően teljesítenek. Emellett fontos szempont az is, hogy a kiválasztott cég folyamatosan magas minőségű szakmai szolgáltatást nyújtson elismert márkanév alatt.
„A díj értékét mutatja, hogy ebben a kategóriában ismét a legnagyobb Big 4 cégekkel versenyezve tudtunk az élre kerülni – hangsúlyozza Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország vezető partnere. – A BDO bevételének 8 százalékos növelésével világszerte az egyik legjelentősebben bővülő hálózat volt, amit jelentős technológiai fejlesztései mellett aktív akvizíciós politikájának is köszönhető. Ez az elismerés ezért egyben további lökést adhat a hálózat további gyors bővülésének, a könyvvizsgálói piac további konszolidációjának is.”
A folyamatos hálózatépítés alapvető eleme a BDO globális stratégiájának. A céghálózat a tavalyi évben már 162 országban több mint 1500 irodával volt jelen, árbevétele elérte a 8,1 milliárd dollárt.