Az OECD Transzferár-irányelvek kiegészítése: csoporton belüli kölcsönök
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az OECD Irányelvek 2020. február 11-én megjelent új, pénzügyi tranzakciókra vonatkozó fejezetének „Kincstári funkció” elnevezésű alfejezete a vállalati kincstári („treasury”) feladatokat ellátó részlegek által kezelt tranzakciókra vonatkozik, nevezetesen a csoporton belüli kölcsönökre, a cash-pool megállapodásokra és a fedezeti ügyletekre. Cikkünkben kifejezetten a csoporton belüli kölcsönök transzferárazási vonzataira térünk ki, mint a magyar vállalatcsoportok esetében leggyakrabban előforduló pénzügyi tranzakciótípusra.
A kölcsönügyletben résztvevők pozíciójának értékelése
A kölcsönök transzferár-szempontú vizsgálata során elsősorban a kölcsönadó és a kölcsönfelvevő helyzetét kell áttekinteni. Mint bármilyen más transzferárképzési forgatókönyvben, a kölcsön esetében is mérlegelendő, hogy mindkét fél vállalja-e a kapcsolatos – azaz a tőke törlesztésével, az idő értékét tükröző kamat és egyéb kockázati tényezőket ellentételező díjázás megfizetése kapcsán felmerülő – kockázatokat.
A kölcsönadó szempontjából fontos az adós hitelképességi vizsgálata, a kölcsönnyújtást követő monitoring és a gazdasági körülmények változása esetén a felülvizsgálat, továbbá az, tekinthetőek-e az adós eszközei az – egyebként fedezetlen – kölcsön fedezetének, figyelembe véve, hogy kölcsönnyújtó anyavállalat ellenőrzi vagy birtokolja a kölcsönfelvevő leányvállalatát.
Hasonló módon, a kölcsönfelvevők általában – a súlyozott átlagos tőkeköltségük minimalizálása érdekében – a fedezett kölcsönöket részesítik előnyben a fedezetlenekkel szemben. A kölcsönfelvevőnek mérlegelnie kell a gazdasági körülményekben bekövetkezett változások miatti kamatmérték-, és árfolyamváltozások kockázatát, az adósságszolgálatra való képességét, a további (kölcsön- vagy saját-)tőkebevonás lehetőségét. Nem kevésbé jelentős mindkét fél részére, hogy a kölcsönfelvevő országának a jogi előírásai előírják-e a kapcsolt vállalkozás felé fennálló tartozások alárendeltségét a független hitelezői kötelezettségekhez fizetésképtelenség esetében.
A hitelminősítések szerepe
Az adós hitelképessége az egyik leglényegesebb ármeghatározó tényező. A hitelképességi besorolás alapvetően jó kiinduló támpont a potenciálisan összehasonlítható független vállalatok meghatározására, de a multinacionális csoporthoz való tartozás önmagában is meghatározó gazdasági tényező lehet. Az OECD Irányelvek a multinacionális vállalatcsoport általános hitelképességére, és az egyes, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír-kibocsátások vonatkozásában vizsgálja a hitelképességi besorolás kérdését.
- A multinacionális vállalatcsoport hitelképességi besorolása
Számos pénzügyi piacon rendelkezésre áll a különböző hitelképességi besorolású vállalatok részére kiajánlott kamatmértékekről szóló információ, amely hasznos az összehasonlító elemzés elvégzéséhez. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy még a hasonló hitelképességi besorolással rendelkező vállalatok hitelképességeben is maradhatnak bizonyos különbségek. Például, ugyanazon besorolás megszerzéséhez eltérő ágazatokba tartozó vállalatoknak más és más pénzügyi mutatókkal kell rendelkezniük.
Olyan különleges körülmények is hatással lehetnek az egyes vállalatcsoport-tagok hitelminősítési besorolására, mint például az, hogy éppen kezdővállalat („startup”) fázisban vannak vagy egy beolvadáson estek át.
Ráadásul, a közzétett hitelképességi besorolással rendelkező multinacionális vállalatcsoportok esetében is a besorolást az esetek többségében nem az egyes csoporttagok, hanem az egész vállalatcsoportra vonatkozóan közlik, ezért további elemzés szükséges az egyes csoporttagok hitelminősítési besorolásának a meghatározásához.
- A hitelviszonyt megtestesítő értékpapír-kibocsátások besorolása
Az egyes értékpapír-kibocsátások hitelképességi besorolása eltérhet a kibocsátó multinacionális vállalatcsoport besorolásától, mivel egy adósságinstrumentum besorolása a saját jellemzői (pl. fedezet, garancia, a részletek kora szerinti szintezés stb.), nem pedig a kibocsátó besorolása alapján történik. Az egyéb fennálló körülmények figyelembevételével, amennyiben rendelkezésre állnak megfelelő összehasonlító adatok mind a kibocsátó, mint az értékpapír-kibocsátások tekintetében, az OECD Irányelvek az értékpapír-kibocsátás besorolását részesíti előnyben.
- A multinacionális csoporthoz való tartozás hatása
Az OECD Irányelvek a multinacionális csoporthoz való tartozást két alapvető szempontból szemlélteti: a csoportirányitó szerv a külső forrásokból felvett finanszírozásra vonatkozó, kinyilvánított politikája és alkalmazott gyakorlata, továbbá a pénzügyi támogatás lehetősége, amelyre a csoporttagok pénzügyi nehézségük esetében számíthatnak a vállalatcsoport részéről. Az utóbbi támogatási lehetőség révén elérhető járulékos előnyt közvetett támogatásnak nevezzük.
A rendelkezésre álló közvetett támogatás hatással lehet a kölcsönfelvevő csoporttagnak, illetve az értékpapír-kibocsátásának a hitelminősítési besorolására. Ráadásul, egyes csoporttagok különböző valószínűséggel számíthatnak erre a támogatásra az egész vállalatcsoporthoz viszonyított relatív fontosságuknak, illetve a többi csoporttaggal fennálló kapcsolataiknak megfelelően akár az ellenőrzött tranzakció idején, akár a vállalatcsoport jövőbeni stratégiájára tekintettel a jövőben.
A közvetett támogatás a transzferárképzés szempontjából történő értékelése döntés kérdése, mivel az adóhatóság sem rendelkezhet egy transzferár-ellenőrzés során konkrét információval arról, miből fog kiindulni egy vállalatcsoport, amikor a nehéz pénzügyi helyzetben levő csoporttagja részére nyújtható pénzügyi támogatásról dönt. Azonkívül, maga a vállalatcsoport sem tudhatja, milyen döntést fog hozni egészen addig, amíg nem adódnak ilyen jellegű pénzügyi nehézségek. Ennek alapján mérőben más helyzetről beszélünk a közvetett támogatás esetében, mint amikor egy csoporttag a vállalatcsoportja által kiállított hivatalos garanciával rendelkezik. A helyzet gondos elemzése mellett a vállalatcsoport múltbeli viselkedése hasonló esetekben támpontot adhat a lehetséges jövőbeni viselkedésére.
Az OECD Irányelvek az alábbi megközelítések alkalmazását javasolja a csoporton belüli kölcsönök szokásos piaci árának a meghatározásához. A megfelelő módszer kiválasztása a tranzakció gazdasági tartalmának a függvénye; ehhez legtöbbször a funkcióelemzés szolgál támpontot.
- Összehasonlító árak módszere
A kiterjedt pénzügyi piacok, az ezeken zajló hitelezési ügyletek gyakorisága és az adatok széles köre megkönnyítik az összehasonlító árak módszerének az alkalmazását a pénzügyi tranzakciók vonatkozásában. A vizsgált ügylet szokásos piaci kamata az azonos hitelminősítésű hitelfelvevőknek a kellően hasonló feltételekkel adott és egyéb tényezők alapján összehasonlítható hitelek kamata alapján határozható meg. A gyakorlatban az egyetlen „piaci” kamat helyett – akár forrásszerzésről, akár kölcsönnyújtásról van szó – inkább egy kamatsáv áll rendelkezésre, amely szűkül a piaci verseny és az adatok könnyű elérhetősége hatására.
Összehasonlítható adatként más multinacionális csoportok tagjai által felvett vagy tagjai között lezajlott, hasonló feltételekkel meghatározott kölcsönök kamatlába is felhasználható, ha a multinacionális csoport független forrásból felvett finanszírozással rendelkezik.
Megfelelő kiigazításokkal az összehasonlítható gazdasági jellemzőkkel rendelkező, ténylegesen megkötött alternatív ügyletek (kötvénykibocsátások, betétek, átváltható kötvények stb.), továbbá a belső összehasonlítható ügyletek kamatlába is felhasználható.
Független hitelezők egyszeri díjakat, jutalékokat is alkalmazhatnak a kamat mellett. Természetesen, ha kapcsolt vállalkozások ilyen díjakat alkalmaznak, akkor ezeket is vizsgálni kell transzferár szempontjából. Azonban nem elhanyagolható körülmény, hogy míg a független hitelezőknél ezek a díjak a forrásszerzés és a szabályozói követelményeknek való megfelelés költségeit fedezik, a kapcsolt vállalkozások esetében ilyen költségek nem feltétlenül merülnek fel.
A pénzügyi ügyletekre vonatkozó fejezet elfogadásával megkapta a „hivatalos formáját” a gyakorlatban már korábban is használt módszer: a tőkeköltség-módszer. A módszer lényege, hogy a hitelezőnél a forrásszerzéssel kapcsolatosan felmerülő költségeket meg kell növelni a hitelnyújtás és adósságszolgálat során felmerült hitelezői költségekkel, továbbá a vizsgált hitellel járó különböző gazdasági tényezőket tükröző kockázati felárral és a haszonkulccsal, amely megfelel a hitelező járulékos (azaz az adott hitel nyújtásához kapcsolódóan felmerült) sajáttőke-költségének.
Az OECD Irányelvek az olyan körülményekben irányozza elő a módszer használatát, amikor az összehasonlítható független ügyletek adatai nem állnak rendelkezésre. A magyar gyakorlatban az ehhez hasonló kidolgozott módszerekkel rendelkeznek például a pénzügyi és banki szektor szereplői.
Az Irányelvek kiemeli, hogy a hitelnyújtó nem határozhat meg olyan kamatot, amely szimplán az ő saját tőkeköltségéből indul, mivel a gazdasági verseny hatására a független hitelnyújtók mindig a legkisebb lehetséges kamatok felajánlásával igyekeznek megszerezni az üzleti lehetőségeket. Ezt pedig a működési költségek csökkentésével és a finanszírozási források szerzési költségének a minimalizálásával érik el. Ebből kifolyólag észszerűen elvárható viselkedés a multinacionális csoporttag-vállalatok esetében is, hogy nem veszik fel a finanszírozást a tőkeköltségen alapuló áron, ha rendelkezésükre áll olcsóbb alternatíva.
Egyes esetekben indokolt lehet a módszer használata akkor, ha a finanszírozást ugyan egy független hitelnyújtótól veszi fel a multinacionális vállalatcsoport, de a végső hitelfelvevő a kapcsolt vállalkozások, mint hitelnyújtók, láncolatán keresztül jut el a pénzügyi forráshoz. Ebben az esetben a szokásos piaci ár megállapítása során a hitelnyújtókat csupán az ügynöki (hitelközvetítői) funkciójuk teljesítéséért járó díjázás, nem pedig az önköltségre számított szokásos haszon illeti meg.
- Hitel-nemteljesítési csereügyletek (Credit Default Swap) felára
A csoporton belüli finanszírozás kockázati felárának a meghatározásához az adózók és az adóhatóságok gyakran használnak CDS-felárakat. Ezzel összefüggésben az Irányelvek felhívja a figyelmet arra, hogy ezen felárak sokszor nemcsak a nemteljesítés kockázatát, de egyéb, transzferár szempontjából irreleváns tényezőket (pl. a CDS-szerződések likviditását vagy megkötött CDS-ügyletek volumenét) is tükrözik.
Egyes ágazatokba tartozó multinacionális csoportok gazdasági modellezési módszereket használnak fel a csoporton belüli kölcsönök szokásos piaci árának a vetítésére. Legtöbbször az ilyen gazdasági modellek a CAPM módszerre épülnek, melynek során a kockázatmentes kamatlábat megnövelik a kölcsön különböző vonatkozásait tükröző felárakkal (kockázati, likviditási, várható inflációs ráta, lejárat). Egyes esetekben a hitelnyújtó működési költségét kompenzáló elemeket építenek be a kamatmértékbe.
Természetesen, a gazdasági modellek megbízhatósága a paraméterezésük függvénye, lényeges azonban, hogy az így kapott kamatlábak nem a ténylegesen megkötött ügyleteken alapulnak, ezért felmerül a kiigazítások szükségessége.
Néha az adózók a független bankok által kibocsátott, ún. „bankképességi” („bankability”) szakvéleményekkel próbálják alátámasztani a csoporton belüli kölcsönök szokásos piaci kamatát. Egy ilyen szakvéleményben a bank arról nyilatkozik, milyen kamatmértékkel nyújtana egy megfelelő nagyságú hitelt az adott vállalatnak. Az OECD Irányelvek nem tekinti ezt a szokásos piaci feltételek elégséges alátámasztásának, mivel a bankképességi szakvélemény nem minősül egy valódi banki ajánlatnak, nem előzte meg sem a hitelfelvétel előtti banki ügyfélátvilágítási, sem -jóváhagyási folyamat.
A cikk szerzője Lisznyanszkaja Marina, a VGD Hungary vezető adótanácsadója. A VGD Hungary Kft. az Adó Online szakmai partnere.
