Balog: nem lesz újabb adóemelés
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Véglegesé vált a magyar adórendszer, a költségvetés négyszázmilliárdos tartaléka pedig biztosítja, hogy a jövőben ne legyen szükség adóemelésre – mondta Balog Ádám a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek.
A lap csütörtöki számában megjelent interjúban a helyettes államtitkár elmondta, az adórendszer átalakításánál igyekeztek olyan jogi megoldásokat választani, amelyek megakadályozzák, hogy a pénzügyi, távközlési és a közüzemi cégekre eddig kivetett közterheket a szolgáltatók az ügyfelekre hárítsák.
A jövőre életbe lépő tételes adóról Balog Ádám elmondta, hogy az nemcsak a vállalkozásoknak jelent egyszerűsítést, de az állam is könnyebben tudja ellenőrizni az adófizetőket, a bevételek beérkezése pedig biztosnak mutatkozik. A helyettes államtitkár szerint a tételes adó és a szintén jövőre életbe lépő kisvállalati adó vállalkozások százezreinek teremthet a mostaninál könnyebb működési feltételeket rövid távon is – írja a magyar Nemzet.