Behajthatatlan követelések áfája: az önellenőrzés és a különös eljárás gyakorlati kérdései

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkünkben azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, amelyekre a NAV vonatkozó tájékoztatója nem tér ki. Ezek két témakört érintenek: egyrészről önellenőrzéssel kapcsolatos gyakorlati kérdéseket, másrészt pedig azt, hogy ha az új szabályozás szerint sincs lehetőségünk önellenőrzéssel csökkenteni az adóalapot, hogyan és milyen feltételekkel kérhetjük az áfa visszatérítését külön kérelem benyújtásával.

Az áfával foglalkozó szakembereket és a kintlévőségekkel rendelkező vállalkozásokat a tavalyi év közepe óta lázban tartja az, hogy a jogalkotó – régóta fennálló adósságot törlesztve – 2020-tól lehetővé teszi a behajthatatlan követelésekre tekintettel az adóalap csökkentését. A kezdeti kérdőjelek nagy része mostanra megszűnt, részben az időközben elfogadott szabályozásnak, de legalább ilyen mértékben az adóhatóság honlapján karácsonyi ajándékként közzétett tájékoztatónak köszönhetően. Utóbbi részletesen leírja, milyen feltételeknek kell teljesülnie a követelésünk és a felek tekintetében ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerüljön az új jogintézmény alkalmazása, és milyen egyéb teendői vannak azoknak, akik élni kívánnak az önellenőrzés lehetőségével.

Cikkünkben azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, amelyekre a NAV tájékoztatója nem tér ki. Ezek két témakört érintenek: egyrészről önellenőrzéssel kapcsolatos gyakorlati kérdéseket, másrészt pedig azt, hogy ha az új szabályozás szerint sincs lehetőségünk önellenőrzéssel csökkenteni az adóalapot, hogyan és milyen feltételekkel kérhetjük az áfa visszatérítését külön kérelem benyújtásával.…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

Az áfával foglalkozó szakembereket és a kintlévőségekkel rendelkező vállalkozásokat a tavalyi év közepe óta lázban tartja az, hogy a jogalkotó – régóta fennálló adósságot törlesztve – 2020-tól lehetővé teszi a behajthatatlan követelésekre tekintettel az adóalap csökkentését. A kezdeti kérdőjelek nagy része mostanra megszűnt, részben az időközben elfogadott szabályozásnak, de legalább ilyen mértékben az adóhatóság honlapján karácsonyi ajándékként közzétett tájékoztatónak köszönhetően. Utóbbi részletesen leírja, milyen feltételeknek kell teljesülnie a követelésünk és a felek tekintetében ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerüljön az új jogintézmény alkalmazása, és milyen egyéb teendői vannak azoknak, akik élni kívánnak az önellenőrzés lehetőségével.

Cikkünkben azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, amelyekre a NAV tájékoztatója nem tér ki. Ezek két témakört érintenek: egyrészről önellenőrzéssel kapcsolatos gyakorlati kérdéseket, másrészt pedig azt, hogy ha az új szabályozás szerint sincs lehetőségünk önellenőrzéssel csökkenteni az adóalapot, hogyan és milyen feltételekkel kérhetjük az áfa visszatérítését külön kérelem benyújtásával.…

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe