Bérkompenzáció: júniustól jön az állami támogatás
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szigorú feltételeket szabott a kormány a bérkompenzációs pályázatokon való részvételre: így például a teljes munkaidős foglalkoztatásból részmunkaidőbe kerülők aránya a pályázónál nem lehet több 20 százaléknál, és a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot – közölte Czomba Sándor államtitkár a kabinet döntését.
Czomba Sándor a 21 milliárd forint keretösszegű pályázat feltételeiről szólva kifejtette: azokat a cégeket tudják támogatni, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik a kompenzációt. További kritérium, hogy a vállalkozás átlagos állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidős foglalkoztatásból részmunkaidőbe kerülők aránya pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot. A támogatások várhatóan a júniusi bérekre már rendelkezésre állnak – tette hozzá az államtitkár, aki szerint ezek a feltételek biztosítják, hogy valóban azok a cégek indulhassanak sikerrel a pályázaton, amelyeknek gondot okoz az ötszázalékos kompenzáció.
Megjegyezte, azokat a munkáltatókat szeretnék támogatni, amelyeknél nagyobb részben foglalkoztatnak minimálbéren, garantált bérminimumom vagy ezekhez közeli fizetésen dolgozókat.
A pályázható összeg – amely a de minimis szabály alá esik, azaz csekély összegű támogatásnak minősül – a mezőgazdasági termelői ágazatban hároméves időszakra nézve legfeljebb hétezer euró, más ágazatokban pedig maximum 200 ezer euró lehet – részletezte Czomba Sándor, közölve, hogy számításaik szerint a 21 milliárd forintos keretösszeg nagyságrendileg 450 ezer munkavállaló foglalkoztatásához járulhat hozzá.
A szükséges törvénymódosításokat még márciusban elfogadhatja a parlament, a pályázati feltételeket pedig március végéig, április elejéig szeretnék közzétenni. Pályázatot benyújtani 30 napig lehet majd a kormányhivatalok munkaügyi központjainál – ismertette.
Az államtitkár emlékeztetett, az öt százalék feletti bérkompenzációra vonatkozóan azok a vállalkozások, amelyek az összes munkavállalójuknál végrehajtják az emelést, leírhatják a többletigényüket a szociális hozzájárulási adóból.