Bevallott forintok: mire mozdul az APEH?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Közeledik a magánszemélyek szja bevallásának határideje. Akinek visszaigényelhető adója mutatkozik, annak érdemes sietnie, hiszen ha átmegy az adóhatóság rostáján, akkor is a beküldéstől számított 30 napon belül számíthat csak pénzre. Kinek kell bevallást készítenie, mire kell figyelni, hogy ne csak egy aláíráson múljon a dolog?A privatbankar.hu összeállítása.
Az önadózást választó magánszemélyeknek 2010. május 20-áig kell benyújtaniuk szja-bevallásukat, az egyéni vállalkozóknak azonban már február 15-éig meg kellett tenniük ugyanezt. Volt már teendője annak is, aki úgy döntött, munkáltatóját, vagy az adóhatóságot bízza meg a feladat elvégzésével. A munkavállalók január 31-éig adhattak írásbeli nyilatkozatot munkáltatójuknak és kérhették, hogy a 2009. évi személyi jövedelemadójukat állapítsa meg helyettük. A munkáltató ugyanakkor nem volt köteles elfogadni a magánszemély adómegállapítást kérő nyilatkozatát, nemleges válasz esetén viszont köteles volt információt adnia arról, hogy élhet alkalmazottja az egyszerűsített bevallás benyújtásának lehetőségével. Aki az adóhatósággal akarta elkészíttetni az idei szja-bevallását az egyszerűsített bevallás keretében, az erről szóló nyilatkozatokat február 15-éig kellett visszaküldenie az adóhatóságnak. Minden esetben fontos tudni, hogy magát a bevallást és az annak készítése során felhasznált dokumentumokat, igazolásokat az elévülési határidő végéig, azaz jelen esetben 2015. december 31-éig kell az adózónak megőriznie – mondta a Privátbankárnak Szolnoki Béla, a BDO Magyarország adótanácsadó partnere.
Ha az adózó 2009-ben egyáltalán nem szerzett bevételt, vagy kizárólag adómentes jogcímen kapott jövedelmet, akkor nem kötelező ugyanakkor bevallást készítenie – jelezte a szakember. Erre lehet példa a nyugdíjas, amennyiben a nyugdíján kívül más jövedelme nem volt, vagy az az adózó, aki kizárólag adóterhet nem viselő járandóságnak minősülő jövedelemmel rendelkezik (pl. gyes), illetve ha az adózó ingatlanát, vagyoni értékű jogát értékesítette, de ebből jövedelme nem keletkezett és más bevallásköteles jövedelme sem volt. Nem kell bevallani a kamatjövedelmet, ha abból a kifizető az adót levonta, továbbá az osztalékból, árfolyamnyereségből, életjáradékból származó, valamint a vállalkozásból kivont jövedelmet, ha az ilyen jogcímen adóévben megszerzett összes jövedelem nem haladta meg a 100 ezer forintot és az adót a kifizető levonta (feltéve hogy más jogcímen nem szerzett bevételt).
Az esetleges adókedvezményeket nem számítva is könnyen előfordulhat, hogy végeredményben a bevallás alapján az adózó javára mutatkozik különbözet a tényleges fizetési kötelezettség és az eddig megfizetett adó között. Ebben az esetben a visszajáró jövedelemadót és járulékot a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül (legkorábban március 1-jétől, elektronikus bevallás esetén február 1-jétől) utalja ki az adóhatóság. A kiutalás kérhető postai úton, vagy bankszámlára történő utalással, a kifizetés napjának az a nap számít, amikor az APEH az átutalásra megbízás adott. Ha az adóhatóság késedelmesen teljesíti a kiutalást, akkor a késedelem minden napjára a jegybanki alapkamat kétszerésnek megfelelő késedelmi pótlékot kell fizetnie.
A kiutalási igény jogosságát egyébként a hivatal összeveti a rendelkezésére álló kontrolladatokkal. Ha az adóhatóság az adóbevallás kijavítására szólítja fel az adózót, akkor a kiutalásra nyitva álló határidő a bevallás kijavításának napján kezdődik. Ha ellentmondás van a bevallás és valamely kontroll adatok között, akkor előfordul, hogy ellenőrzik az adózót. Bizonyos nagyságrendű feletti visszaigénylés esetén természetesen szintén esély van a revízióra, hiszen a személyi jövedelemadó visszaigénylések esetében továbbra is alapvető jelentőségű az APEH ellenőrzési irányelve szerint a jogosulatlan visszautalások megakadályozása – jelezte Szolnoki Béla.
Ellenkező előjelű differencia esetén, vagyis amikor adótartozás áll fenn a bevallás alapján, akkor azt nem kell feltétlenül a bevallás elészítésével egyidejűleg megfizetni, elég a bevallás benyújtására vonatkozó határidőig, azaz 2010. május 20-áig leróni (ezt követő befizetés esetén itt is felmerül a késedelmi pótlék felszámítása). Fontos tudni, hogy az adójóváírás kapcsán alulfizetett adóelőleg utáni bírságra vonatkozó szabályokat először a 2010. január 1-jei hatályba lépést követően megszerzett jövedelmekre vonatkozóan kell alkalmazni, a 2009-ben megszerzett jövedelmekre vonatkozóan, így a tavalyi bevallás kapcsán még nem – hangsúlyozta a Privátbankár.hu kérdésére a BDO Magyarország adótanácsadó partnere. Ez a büntetési tétel akkor áll fenn, ha az adózó neki felróható okból hibás nyilatkozatot tett, illetve nem nyilatkozott az adóelőleg megállapításánál és ennek következtében utóbb 10 ezer forintot meghaladó mértékű adókülönbözet mutatkozik. Ezzel szemben már most is alkalmazható szabály, hogy ha a tételesen elszámolható költségek összegében 5%-ot meghaladó eltérés folytán adókülönbözet mutatkozik, akkor a magánszemély 39%-os bírság bírság megfizetésére köteles. Egyéb esetben a bírság mértéke at adókülönbözet 12%-a.
Az APEH egyébként még januárban valamennyi adózónak, aki az elmúlt évben saját maga nyújtott be személyi jövedelemadóról szóló bevallását, már postázta a kötelezettség teljesítéséhez szükséges nyomtatványokat. Akik mégsem kapták meg adócsomagjukat, többféleképpen szerezhetik be a szükséges nyomtatványt. A legegyszerűbb megoldásnak a 0953-as nyomtatvány elektronikus kitöltése mutatkozik. A BDO Magyarország adótanácsadó partnere felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a kitöltő program használata sem biztosítja a hibátlan kitöltést, a program ugyanis elsősorban a formai hibák elkerülésében, valamint a számítások elvégzésében nyújt segítséget.
Bár a programba épített automatikus figyelmeztetések egyes esetekben tartalmi elemekre is felhívhatják a figyelmet, ez nem tekinthető teljes körű vizsgálatnak, csak a tipikusan felmerülő hibákra fókuszálhat. Ügyelni kell arra, hogy a kitöltő programot és a kitölthető nyomtatványokat is folyamatosan frissítik, a felmerülő hibák kiküszöbölése érdekében, ezért fontos, hogy a bevallás készítésekor a legújabb verziót használjuk – hangsúlyozta a szakember. A számszaki hibák illetve valamely sor kitöltésének elmulasztása a kitöltő program használatával kiküszöbölhetőek. Fontos, hogy a kitöltő programmal készített, és kinyomtatott bevallásra utólag kézzel felvitt adatot az automatikus feldolgozás során a beolvasó program nem érzékeli. A legjellemzőbb hiba azonban továbbra is az aláírás nélkül elküldött bevallás – hangsúlyozta a Szolnoki Béla.
Forrás: privátbankár.hu