A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Januártól a kamionok berakodása sem kezdődhet meg, amíg azt a NAV nem engedélyezi. Kockázatosnak minősített termékeknél jóval kisebb – akár személyautónyi – szállítmányt is jelenteni kell a hatóságnak, méghozzá legalább három alkalommal szállítmányonként. A Wolters Kluwer Adómozaik nevű konferenciáján az adócsomag finomságait vették sorra az előadók. Tudósításunk első részét olvashatják.
Az Adózás rendjéről szóló törvény (Art) legjelentősebb módosításának nevezte az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (EKAER) jövő évi bevezetését Dr. Kovács Ferenc adószakértő a Wolters Kluwer Adómozaik című konferenciájának első napján. Az Art módosításán túl két miniszteri rendelet szabályoz majd minden részletet.
Az EKAER-szám a fuvarozók által szállított terméket azonosítja; az egyik miniszteri rendelet a szám megállapításának rendjét szabályozza majd, míg a másik a kockázatosnak minősített termékek körét jelöli ki, méghozzá élelmiszer – nem élelmiszer bontásban. EKAER-számot minden útdíjköteles tehergépjárműnek kell kérnie, míg kockázatos termékeknél minden más gépjárműnek (akár személyautónak is), amely ilyet szállít bizonyos érték vagy mennyiség felett – mondta az adószakértő. Ez kockázatosnak minősített élelmiszereknél 200 kilogrammot jelent egy címzettnek, vagy adó nélkül több mint 200 ezer forintnyi terméket; egyéb kockázatos termékeknél 250 kiló és 250 ezer forint a határ.
A bejelentendő fuvarok körét három csoportba sorolja a jogszabály: jelenteni kell a NAV-nak az uniós tagországból származó importot, az uniós tagállamba irányuló exportot és belföldi forgalomban a nem végfelhasználó részére történő első adóköteles termékértékesítést.
Uniós import esetén el sem indulhat a kamion addig, amíg nem kapott EKAER-számot; ehhez a fuvar összes adatát (indulás helye, ideje, szállított termékek, érkezés helye és ideje, feladó és fogadó cégek neve, teherautó rendszáma, stb.) jelenteni kell az adóhatóságnak. Hasonló a helyzet a fuvar érkezésekor: ezt is be kell jelenteni, és csak az erre kapott visszaigazolás után indulhat az áru lerakodása. A szigorú rendszer ellenére a szállítmány jó néhány adata módosítható a fuvar során. Uniós országba történő kivitel esetén a feladó felrakodás előtt köteles minden adatot jelenteni a NAV-nak, majd a tényleges felrakodás időpontját is közölnie kell. Belföldi fuvarozás esetén a feladó teszi a legtöbb bejelentést, a címzett az érkezés időpontjáról ad számot, majd ha erről visszaigazolást kapott, kezdheti is a kirakodást – magyarázta a rendszert dr. Kovács Ferenc.
Kockázatos termék esetén kockázati biztosítékot kell nyújtania az eladónak néhány kivételtől eltekintve (ilyenek például a honvédelmi, katasztrófavédelmi fuvarok, és a segélyszállítmányok). A kockázati biztosíték mértéke változó: el kell érnie a megelőző 60 nap EKAER-es termékei értékének 60 százalékát; az ígéretek szerit a NAV online felületén percre pontosan lehet majd követni, hogy mely cég esetében mekkora is ez az összeg. Amíg a biztosíték összege nem éri el a kívánt szintet, a szállítmány nem kap számot, így el sem indulhat. A NAV letéti számlát és bankgaranciát is elfogad biztosítékként, és a jogszabály kivételeket is ismer: minősített adózóknak és a két éve köztartozásmentes adózóknak (amelyek adószámát nem függesztették fel) sem kell biztosítékot fizetniük. dr. Kovács Ferenc szerint ez igen vonzóvá is teheti a minősített adózói státust.
A szállítmányokat az ügyfélkapun kért, külön erre a célra szolgáló felhasználónévvel és jelszóval lehet bejelenteni az adóhatóságnak, kizárólag online, az erre biztosított felületen. A bejelentést erre feljogosított megbízott is elvégezheti, amely ebben az esetben is az adózó nevében tett jognyilatkozatnak minősül.
A teherautókat – szállítmányostól, sofőröstől és EKAER-számostol – a NAV ellenőrzi; ha az ellenőr kockázati tényezőt érzékel (pl. a fuvar nem oda tart, ahová kéne), vagy a szállítmánynak nincs EKAER-száma, akkor hatósági zár alkalmazható, vagyis a kamion nem mehet tovább és lezárják. EKAER-szám hiánya esetén a szállítmány igazolatlan eredetűnek számít, amit az áru értékének 40 százalékát kitevő mulasztási bírság terhel; ennek biztosítékaként a NAV az egész árukészletet lefoglalhatja – mondta dr. Kovács Ferenc.
Az Art kisebb jelentőségű változásairól is beszámolt az előadó; ezek közül a legfontosabbakat címszavakban közöljük:
Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye |
---|
Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat. |
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!