Büntethető a 1,5 millió feletti készpénzforgalom


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 1,5 millió forint feletti rész 20 százaléka a büntetés, mindkét fél számára – olvasható az UCMS Group Hungary blogbejegyzésében.


Amennyiben a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó adóköteles tevékenysége keretében egy másik, szintén pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózónak készpénzes kifizetést teljesít, úgy annak összege nem haladhatja meg a 1,5 millió forintot. Az értékhatár számításánál az egy naptári hónapban, a két fél egymás közötti, ugyanazon szerződéséből fakadó kifizetéseket kell figyelembe vennünk.

  • Tehát a korlátozás kizárólag a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózókra vonatkozik és a vállalkozási, adóköteles tevékenységükhöz kapcsolódik. A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózóknak minősülnek a belföldi
  • jogi személyek,
  • jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok,
  • általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek, ideértve az egyéni vállalkozót is, illetve
  • bármely egyszerűsített vállalkozónak minősülő ún. EVA adóalanyok.

Készpénzfizetésnek kizárólag a bankjeggyel és érmével történő fizetés minősül, azaz nem tekinthető annak, ha legalább az egyik félnél megvalósul a bankszámla jóváírás vagy terhelés (bankszámlára történő készpénz befizetés, arról történő készpénz kifizetés). Amennyiben az ellenérték egy részét készpénzfizetéssel, a fennmaradó részt pedig átutalással teljesítik, akkor az átutalás útján teljesített összeg figyelmen kívül hagyandó.

Az értékhatár számításánál az ellenérték általános forgalmi adóval együtt számítandó. Továbbá össze kell számítanunk a foglalót, illetve az egyéb, az ellenértékbe számító összegeket, részletfizetés estén pedig az adott havi részleteket. Nem minősül ellenértéknek a kötbér, késedelmi kamat, kártérítés, illetve a kölcsön összege (azonban az arra fizetett kamat már igen). Amennyiben az ellenérték kiegyenlítésére devizában kerül sor, akkor a kifizetés napján érvényes MNB árfolyam segítségével kell annak forint értékét meghatároznunk.

Azonban a visszáru, az utólagos visszatérítések önálló pénzügyi tranzakcióknak minősülnek, mivel ebben az esetben az eladó, vagyis az ügyletben szereplő másik fél teljesít kifizetést a vevő irányába.

Szerződés alatt a polgári jog szabályai szerinti szerződést kell érteni. Egy szerződésnek tekintjük, és akként kezeljük, ha az ügyleteket egymásra tekintettel valósítják meg, gazdasági céljuk azonos, egy egységet alkotnak. A keretszerződés, melynek minősítéséhez fontos, hogy eseti jellegű teljesítésekhez kapcsolódik, nem önálló szerződéstípus, így a keretszerződésen belül egyedi szerződések keletkeznek, melyeket önállóan kell megítélnünk. A folyamatos teljesítésű ügyletek esetében az egy naptári hónapban az egymás közötti kifizetéseket kell össze számítanunk.

Számviteli változások 2014
  • Először alkalmazzuk a mikrogazdálkodói beszámolót
  • A hibajavításokkal kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
  • Milyen változásokat kell figyelembe vennünk a 2014-es üzleti évben?
  • Milyen hatása van  az új Ptk. hatályba lépésének  a számvitelre?

Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak dr. Andor Ágnesnek és Tomcsányi Erzsébetnek, jöjjön el 2014. február 25-én szakmai konferenciánkra!

A továbbképzésen való részvétel mérlegképes könyvelőknek, vállalkozási szakterületen, számviteli témakörben 8 kreditpontot ér.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

A több szerződésből fakadóan teljesített kifizetéseket egy szerződés alapján teljesített készpénzszolgáltatásnak kell tekinteni, ha a több szerződés megkötésének célja a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének megkerülése volt. Vagyis nem valamely gazdasági előny, hanem az adójogszabályok megkerülése miatt került sor több szerződés megkötésére.

A kifizetés teljesítőjét, illetve a szabálytalan kifizetés jogosultját is, amennyiben az a szabálytalan kifizetést elfogadja, a készpénzszolgáltatásnak az 1,5 millió forintot meghaladó része után 20% mértékű mulasztási bírság terheli. Vagyis fontos, hogy ilyen esetben mind a két fél büntethető.

A fenti szabályokon túl figyelemmel kell lennünk, hogy a készpénzfizetés napjától számított 15 napon belül az állami adóhatósághoz a vevőnek be kell jelentenie

  • a kapcsolt vállalkozások között létrejött, 1 millió forintot meghaladó értékben teljesített,
  • egyéb esetekben a 2 millió forintot meghaladó értékben teljesített készpénzszolgáltatásokat.

Ezen kötelezettség ráadásul a pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett adózók közötti jogügyletekre is vonatkozik, illetve a pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett és az arra kötelezett adózók között megvalósult készpénzfizetésre is alkalmaznunk kell.

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésével és megakadályozásával kapcsolatos törvény további egyedi szabályokat fogalmaz meg az árukereskedelmi tevékenységet folytató szolgáltatókra vonatkozóan, melyet természetesen a fent leírtakon túl szintén kötelesek vagyunk figyelembe venni.

A cikket az UCMS Group Hungary szakértője készítette, további blogbejegyzések itt olvashatók. Az UCMS Group Hungary az Adó Online együttműködő partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).