Cafeteria 2018-ban: pozitív változások
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adómentes juttatások idén is meglévő elemei közé jövőre bekerül a diákhitel-törlesztés támogatása is, jelentősen kedvezőbbé válnak a lakhatási támogatás feltételei, és az egészségügyi hozzájárulás 2,5 százalékos csökkentése miatt jövőre egy sor népszerű cafeteria-elem esetében nagyobb összegű támogatást kaphatnak majd a munkavállalók – hívta fel a figyelmet közleményében a BDO Magyarország.
Az új elemként megjelenő diákhitel-törlesztési támogatás a törlesztőrészlet erejéig, de legfeljebb havi 27 600 forintig adható adómentesen, és a munkavállalónak igazolnia kell mind a hitel fennállását, mind a havi törlesztések végrehajtását.
„A mobilitási célú lakhatási támogatást, ismertebb nevén az albérlet-támogatást idén alig vették igénybe, így szükségessé vált a feltételek enyhítése – mondtaMakár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója.- A jövőben a támogatás immár határozott idejű munkaszerződés mellett is igénybe vehető lesz, emellett a kedvezményességet biztosító összeghatárok is emelkednek: például a foglalkoztatás első két évében az eddigi 40 helyett a minimálbér 60 százalékáig – vagyis 51 helyett közel 83 ezer forintig) lesz adómentes ez a juttatás.”
Eddig az is feltétel volt, hogy a munkavállalónak semmilyen lakástulajdona, illetve haszonélvezeti joga ne legyen a munkahely 60 kilométeres körzetében, illetve olyan helyen, ami onnan tömegközlekedési eszközzel 3 óra alatt megközelíthető. Jövőre már csak a többségi tulajdon lesz a kizáró ok.
Egyes meghatározott juttatások esetében (ide tartozik az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, az ajándékutalvány, valamint az egészség-és nyugdíjpénztári hozzájárulás) a munkáltatói terhek 43,66-ról 40,71 százalékra csökkennek. „Ez azt jelenti, hogy adott munkáltatói keretösszegből jövőre nagyobb összegben részesülhetnek a dolgozók.
A cafeteriában történő készpénz-kifizetés, illetve a Széchenyi Kártya különböző alszámláin (vendéglátás, szállás, szabadidő) adható juttatások közterhei jövőre is változatlanul 34,22 százalékos mértékűek, amennyiben együttes értékük nem haladja meg a 450 ezer forintot. E feletti kifizetés esetén 40,71 százalékos adó- és közteherrel kell számolni.
A BDO Magyarország az áttekinthetőség érdekében táblázat formájában is összefoglalta a cafeteria-juttatásokhoz kapcsolódó tudnivalókat.
A 2018-ban igénybe vehető cafeteria-elemek és kapcsolódó közterheik
|
Cafeteria elem
|
Várható közteher 2018-ban
|
Egyes meghatározott juttatások
|
Munkahelyi étkeztetés
|
Korlátozás nélkül 40,71%
|
Erzsébet-utalvány
|
Korlátozás nélkül 40,71%
|
Helyi bérlet
|
Bérlet értékéig 40,71%
|
Iskolakezdési támogatás
|
Korlátozás nélkül 40,71%
|
Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás
|
Korlátozás nélkül 40,71%
|
Egészségpénztár, önsegélyező pénztár – hozzájárulás
|
Korlátozás nélkül 40,71%
|
Ajándékutalvány
|
Korlátozás nélkül 40,71%
|
Béren kívüli juttatások
|
Készpénz kifizetés cafeteriában (*)
|
Évente 100.000 Ft-ig 34,22%
|
Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla (*)
|
Évente 150.000 Ft-ig 34,22%
|
Széchenyi Pihenőkártya szállás alszámla (*)
|
Évente 225.000 Ft-ig 34,22%
|
Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla (*)
|
Évente 75.000 Ft-ig 34,22%
|
Adómentes juttatások
|
Sportrendezvényre szóló belépő
|
Korlátozás nélkül adómentes
|
Kulturális belépő
|
Évente 50.000 Ft-ig adómentes
|
Óvoda, bölcsőde
|
A költségek mértékéig adómentes
|
Mobilitás célú lakhatási támogatás
|
A feltételek teljesülése esetén havonta a minimálbér 60-40-20 százalékáig adómentes
|
Lakáscélú támogatás
|
30% max. 5 millió Ft 5 évben – adómentes
|
Kockázati biztosítás (pl. egészség)
|
Havonta a minimálbér 30%-ig – adómentes
|
Diákhitel törlesztés támogatása
|
Havonta a kötelező törlesztő részlet mértékéig, de legfeljebb a minimálbér 20%-ig adómentes
|
(*) A jelölt juttatások együttes értékét is vizsgálni kell. Ezen juttatások 450.000 Ft/év értékig állnak rendelkezésre a kedvező 34,22% mértékű közteher, felette 40,71% adó- és járulékteherrel kell számolni.