A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2009. évi CXXI. törvény módosította a társasági törvényt és a cégtörvényt, és ebben jogszabályban bújik meg a polgári perrendtartás apró módosítása is, ami az alacsonyabb jövedelmű munkavállalóknak költségkedvezményt biztosít a munkaügyi perekben.
A társasági törvény módosításai jórészt uniós jogharmonizációt szolgálnak és elsősorban a részvénytársaságokra vonatkoznak. A változások a erősítik a részvényesi jogokat a tőzsdén jegyzett társaságokban. A részvénytársaságoknak legkésőbb 2010. május 31-ig összhangba kell hozniuk alapszabályukat a módosított rendelkezésekkel.
A cégtörvény módosítása értelmében a cégjegyzék fennálló és törölt adatai is teljeskörűen nyilvánosak. Teljeskörűen nyilvánosak továbbá a benyújtott, de még el nem bírált bejegyzési kérelem és mellékletei is azzal, hogy a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem elbírálásának folyamatban létére a cégnyilvántartásnak utalnia kell.
A természetes személyek tekintetében a cégjegyzékbe bejegyzett lakóhelyet a közfeladatot ellátó szervek (így különösen bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, más közigazgatási szerv stb.) közfeladataik ellátása érdekében – erre irányuló külön kérelem benyújtása nélkül – ismerhetik meg. Egyéb személyek törvényben biztosított jogaik gyakorlásához vagy törvényes érdekeik védelmében a cégjegyzékbe bejegyzett lakóhelyet kizárólag a céginformáció iránt benyújtott kérelem alapján ismerhetik meg. Törvényes jogcím hiányában az információkérőnek az érintettek hozzájárulását igazolnia kell.
Amennyiben a törvény a cégirat cégbírósági benyújtására közvetlenül valamely személyt kötelez (például az ügyvezetőt), e személy a kötelezettségét elektronikus okiratként készített cégirat esetén – választása szerint – minősített elektronikus aláírás alkalmazásával vagy anélkül, a kormányzati portálon keresztül maga is teljesítheti. Ha a cégiratot elektronikus okirati formába kell alakítani, erre, és az elektronikus okirat cégbírósághoz való benyújtására a jogi képviselő vagy a cégirat benyújtására kötelezett személy jogosult.
Többen kifogásolták már, hogy 2008. februárjától megszűnt a munkaügyi perek költségmentessége, azaz a pervesztes munkavállaló a munkaügyi per befejeztével perköltséget kell, hogy fizessen a pernyertes munkáltatójának.
2010. januárjától változik a szabályozás, a módosított Pp. 359/A. §-a ugyanis bevezeti a munkavállalói költségkedvezmény intézményét, amelyet a munkavállaló jövedelméhez kötnek. Hogy pontosan mekkora lesz ez a jövedelemhatár, külön jogszabály fogja meghatározni. A munkavállalói költségkedvezmény alapján a keresetlevél előterjesztésétől kezdve, a per egész tartamára, valamint a végrehajtási eljárásra is kiterjedően teljes költségmentesség illeti meg a pereskedő munkavállalót.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!