A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Változások lesznek az elektronikus kapcsolattartásra és a Cégkapu használatára vonatkozóan 2019-től – hívta fel a figyelmet bejegyzésében az RSM blogja.
Cégkapuhasználati alapok
Az adóhatósággal való elektronikus kapcsolattartást és a Cégkapuhasználatot sokan összemossák.
Az adóhatóság nyilvántartása szerint a Cégkapu használata mintegy 600 ezer adózót érint. Az érintett gazdálkodó szervezetek többsége eleget is tett legalább a Cégkapu regisztrációs kötelezettségének. Persze akadnak itt is kivételek (szeptemberben még mintegy 100 ezres kör). Első körben őket szeretnénk ösztönözni a Cégkapu regisztrációra, mert ha nem teszik, akkor számíthatnak arra, hogy a szolgáltató adóhatóság a nyilvántartását felhasználva meg fogja keresi őket. A kötelezettség teljesítésére történő felhívást követően pedig törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezhető a Cégkapu regisztrációt elmulasztó gazdálkodóval szemben.
Mi változik 2019-től a Cégkapus adóügyintézésben?
A lehetőségből kötelezettség lesz! 2019. január 1-jétől adóügyekben is a Cégkapun keresztül kell zajlania a gazdálkodó szervezetek és az adóhatóság közötti hivatalos kapcsolattartásnak/kommunikációnak mindkét irányban.
Mit is jelent ez? Első körben – mivel a gazdálkodó szervezetnek a jövőben a Cégkapun keresztül kell kommunikálnia az adóhatósággal -, a magánszemély törvényes képviselő ügyfélkapuja/KÜNY tárhelye helyébe a gazdálkodó szervezet Cégkapuja lép.
Ez akár könnyebbséget is jelenthet az érintetteknek, mert saját Cégkapu használata esetén nincs feltétlenül szükség az EGYKE adatlap (állandó meghatalmazás) benyújtására. A CÉGKAPU VÉLELEM alapján,amely dokumentumot, nyilatkozatot a gazdálkodó szervezet Cégkapujáról küldenek be a NAV-hoz, az az adózó nevében tett jognyilatkozatnak minősül.
„Ez azt is jelenti, hogy ha valaki megnyitja a Cégkapun elhelyezett dokumentumot, azt a gazdálkodó szervezet szempontjából átvételre jogosult személynek kell tekinteni! Nagyon fontos tehát, a cégkapuhasználat beállítása a gazdálkodó kötelezettsége és felelőssége is egyben, a Cégkapu jogosultság leosztása, címkézése így kiemelt figyelmet kell, hogy kapjon.”
Cégkapu teendők – állandó meghatalmazott esetén
Most bonyolítunk a helyzeten. Mi van akkor, ha a gazdálkodó szervezet állandó meghatalmazottal is rendelkezik? Az állandó meghatalmazott lehet akár egy Cégkapu használatára nem kötelezett egyéni vállalkozó (pl. könyvelő),vagy Cégkapu használatára kötelezett gazdálkodó szervezet (pl. ügyvédi iroda, adótanácsadásra jogosult gazdasági társaság) is. Ki küldheti be és ki kapja meg a dokumentumokat?
Ebben az esetben a gazdálkodó szervezet Cégkapuja mellett az adóhatóság felé történő kommunikáció megvalósulhat akár az egyéni vállalkozó KÜNY tárhelyén, akár a képviselő gazdálkodó szervezet Cégkapuján is. Kérdéses viszont, hogy a NAV részéről történő kommunikáció, milyen irányba fog megtörténni.
A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján ilyen esetben fő szabályként a meghatalmazott képviselőnek kell továbbítani a dokumentumokat (egyéni vállalkozó KÜNY tárhelye, képviselő szervezet Cégkapuja). Azonban a törvény arra is lehetőséget ad, hogy az adóhatóság emellett az adózónak is megküldje a dokumentumokat. Így az adóhatóság döntésén fog múlni, hogy ki kapja meg a dokumentumokat: csak az állandó meghatalmazott, vagy mellette az érintett gazdálkodó szervezet is.
Az adóhatóság döntése kihat majd a kézbesítési vélelemre és az ahhoz kapcsolódó jogkövetkezményekre is, mert nem biztos, hogy egyértelműen követhetővé válik az adózó szempontjából, hogy ki és mikor nyitotta meg a dokumentumot. Különösen igaz lesz ez a gépi interfészt alkalmazó nagyobb adózókra, ahol a dokumentumok gépi interfészen történő megnyitásával már beáll a kézbesítési vélelem!
Figyelemmel arra, hogy immár csak egy hónap van hátra a Cégkapu kötelező adóhatósági használatának bevezetéséig, joggal várható, hogy az adóhatóság kommunikálja a 2019-től általa alkalmazni kívánt kézbesítésre vonatkozó szabályokat.
Javasoljuk minden gazdálkodónak, hogy a NAV kommunikációjáig tanulmányozzák a Cégkapu használatának, jogosultságleosztásának rendelkezéseit!
A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág vezetője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!