Cipruson olcsóbb vállalkozni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Időről időre elkalauzoljuk vállalkozó kedvű (ám az adófizetésre annál kevésbé vállalkozó) olvasóinkat olyan országokba, ahol megéri céget alapítani az alacsony adó miatt. Nem lesz ez most sem másképp, bemutatjuk az egyik méltán kedvelt és népszerű célpontot, Ciprust – írja a Pénzcentrum.

Cipruson leginkább a kifejezetten a küldöldi cégalapításra kitalált, úgynevezett International Business Company (nemzetközi gazdasági társaság) elnevezésű jogi személy társaság alapítása javasolt.

Az első lépés a cégalapításban természetesen csupán a döntés meghozatala után a társaság nevének kiválasztása, illetve a Registrar of Companies, vagyis a cégjegyzékbe történő bejelentkezés.

Nagyon kedvez a vállalatalapításnak az is, hogy bármilyen devizanemben denominált tőkével rendelkezhetnek ezen vállalkozások, s minimális tőkekövetelmény sincs, igaz praktikus okokból általában 1000 ciprusi fontot (420 ezer forint) szoktak alaptőkeként feltüntetni.

Az OBC korlátolt felelősségű társaság, így a cégnévben szerepelnie kell a ˝limited˝ elnevezésnek. Miután a név megfelelőnek bizonyult, a társasági szerződést, valamint a társaság vezetésének és részvényeseinek jegyzékét kell benyújtanunk a Registrar of Comapany-nek.

A népszerűségnek csak egyik oka a vállalkozás alapításának egyszerűsége (pláne abban az esetben, ha valamely offshore cég alapítására szakosodott cég szolgáltatásait vesszük igénybe). Európai szinten is rendkívül alacsony mértékű a ciprióta vállalatok által fizetendő társasági adó, mindössze 10 százalék, az EU-25-ök tagállamai között a legalacsonyabb – számol be a Pénzcentrum.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.