Családi vállalkozásban csalhatták az áfát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A dél-dunántúli család tagjainak tíz éve nincs kimutatható jövedelmük, mégis luxusautókkal jártak.

Fiát, feleségét és édesanyját is bevonta az adócsalásba az a dél-dunántúli férfi, aki mobiltelefonokkal üzletelve csaknem 55 millió forint kárt okozott a költségvetésnek – írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közleményében. A gyanú szerint internetes webáruházat üzemeltettek, ahol közismert márkájú, Szlovákiából beszerzett mobiltelefonokat értékesítettek Magyarországon. Bevételeiket úgy próbálták meg eltitkolni, hogy a telefonok vételárát a tényleges irányítást végző férfi feleségének és fiatalkorú gyermekének magánbankszámlájára utaltatták, az értékesítő cég bevallásait pedig valótlan tartalommal nyújtották be.

A megrendelt telefonok kiszállításával is trükköztek: a weboldalon hirdetett futárszolgálattal nem álltak szerződéses kapcsolatban, a csomagokat egy beszervezett egyéni vállalkozó szállította.

A webshop üzemeltetésére alapított cég „ügyvezetője” egy hajléktalan férfi volt, aki valójában az irányító férfi családjánál, méltatlan körülmények között lakott, és a ház körüli munkákat végeztették vele.

nav

Az elkövető család tagjai az elmúlt tíz évben nem rendelkeztek kimutatható jövedelemmel, az elmúlt időszakban mégis hét ingatlannal és öt luxusautóval gazdagodtak. A családfő, vagyonának nagy részét – tartván a hatóságoktól – édesanyja és fia nevére íratta.

Az elkövetők csaknem 55 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek. A kárösszeg megtérülésére, és a bűncselekmény-sorozat megszakítására szervezett akcióban a nyomozók 33 millió forint értékben biztosítottak luxusautókat, négy ingatlant, és lefoglaltak 13 millió forint készpénzt is.

A NAV valós tény elhallgatásával jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.