Családtámogatási akcióprogramot indul


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adó- és járulékkedvezményekkel, a „szocpol” kiterjesztésével, valamint új bölcsődei helyekkel támogatja a kormány a vágyott gyermekek megszületését.


A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek és ezzel fenntartható demográfiai fordulat álljon be, ezért családtámogatási akcióprogramot indít – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin elmondta: annak útjában, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, négy olyan akadály áll, amin a kormánynak módjában áll változtatni. Ilyen az, hogy sokan attól tartanak, a gyermekvállalás veszélyezteti anyagi biztonságukat, a másik, hogy nem tudnak megfelelő lakhatási körülményeket biztosítani, a harmadik a munkaerőpiacra történő visszailleszkedés nehézségei, a negyedik pedig a kisgyermekek napközbeni ellátásának hiányosságai.

A kormány ezért egy öt pontból álló akcióprogramot indít. Ennek első eleme a családi adókedvezmény rendszerének megőrzése, amellyel kapcsolatban Novák Katalin hangsúlyozta: tulajdonképpen nem kedvezményt adnak, hanem megtartják a családoknál azt a pénzt, ami jár és amit a gyermekek gondozására fordíthatnak. Az államtitkár elmondta: a kétgyermekesek családi adókedvezményét a jelenlegi gyermekenkénti 10 ezer forintról 2019-re 20 ezer forintra növelik, ez 55-60 milliárd forint többletet jelent a családoknak.

Új intézkedés az első házasok adókedvezménye: 2015-től a házasságot kötők első gyermekük születéséig, de legfeljebb két évig havi ötezer forint adókedvezményben részesülhetnek. Azaz egy év alatt 60 ezer, két év alatt, tehát a maximális időtartamra 120 ezer forint többletjövedelemhez juthatnak a friss házasok. A kormány erre 1,6 milliárd forintot irányzott elő, és a becslések szerint az intézkedés 30 ezer házaspárt érint.

A lakhatási körülmények javítása érdekében az egygyermekes családok részére is igénybe vehető lesz a „szocpol”, és nemcsak új, de használt lakás vásárlására és meglévő lakás bővítésére is igénybe lehet venni a családi otthonteremtési kedvezményt. A támogatás maximális összege – a vállalt gyermekek számától és az igényelt lakástól függően – 3 millió 250 ezer forint lehet.

A nők munkába állását azzal segítenék, hogy a részmunkaidőben dolgozó kisgyermekes szülő után ugyanúgy 100 ezer forint bruttó bérig járna az adókedvezmény a munkáltatóknak, mint a teljes munkaidősök esetében. A három- vagy több gyermekeket nevelő szülők esetében pedig 3 helyett már 5 évig kell kötelezően biztosítani a munkáltatónak a részmunkaidős foglalkoztatást, ha ezt kérik.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>

A kisgyermekek napközbeni elhelyezésével kapcsolatban az államtitkár közölte, az a cél, hogy a jelenlegi 42 ezerről 2018-ra 60 ezerre emelkedjék a bölcsődei férőhelyek száma. Ennek érdekében tavaszig ezer férőhelyet hoznak létre uniós forrásból, 700-at költségvetési forrásból és uniós forrásból még a következő években további 6400 férőhelyet.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).