Donald Trump nem úszta meg az adócsalási ügyét


A bíróság megsértése miatt elítélte Donald Trumpot egy New York-i bíró, amiért a volt amerikai elnök nem adta át Letitia James, az állam demokrata párti főügyésze által kért üzleti dokumentumokat.

Arthur Engoron bíró úgy döntött, hogy napi 10 000 dolláros pénzbírsággal is sújtja a volt elnököt addig, amíg eleget nem tesz a főügyész kérésének. “Trump úr, tudom, hogy ön komolyan veszi a saját dolgát, én is az enyémet. Ezennel a bíróság megsértésével vádolom és napi 10 000 dollár pénzbírságot szabok ki önre” – fogalmazott Engoron a manhattani tárgyalóteremben.

Adócsalási ügyben várják az információkat

James azt vizsgálja, hogy a volt elnök vállalata, a Trump Organization elkövetett-e adócsalást, illetve szándékosan helytelenül adta-e meg a tulajdonába tartozó különböző ingatlanok értékbecslését, hogy kedvezőbb hiteleket, biztosítási díjakat és adókedvezményeket kapjon.

James azt kérte a bíróságtól, hogy ítélje el Trumpot, miután elmulasztotta a bíróság által március 31-el megszabott határidőig az iratok átadását. A volt republikánus elnök politikailag motivált “boszorkányüldözésnek” nevezte a főügyész vizsgálatát.

Alina Habba, a volt elnök ügyvédje hétfőn kijelentette: “Donald Trump nem gondolja, hogy a törvény felett áll”. Az ügyvéd szerint az indítvány “helytelen és félrevezető”. “Nincs egyéb dokumentum, amellyel előállhatnánk” – tette hozzá Habba, aki kiemelte, hogy az elmúlt nyolc évben, 103 – Trumphoz kötődő – szervezettel kapcsolatban több mint 6 millió dokumentumot adtak át a bíróságnak.

Váratlanul lemondott két ügyész

“Ma győzött az igazság” – ezt írta James a Twitteren közzétett közleményében. “Donald Trump évekig próbálta kijátszani a törvényt, és leállítani a törvényes vizsgálatunkat vele és cége pénzügyi ügyleteivel kapcsolatban. A mai ítélet világossá teszi: senki sem áll a törvény felett” – fogalmazott a főügyész.

Február végén váratlanul lemondott az a két ügyész, aki a manhattani kerületi ügyészség Donald Trump üzleti gyakorlatával kapcsolatos vizsgálatát vezette, miközben egy hónapig halogatta a bizonyítékok vádesküdtszék előtti bemutatását. Az ügyészek, Carey R. Dunne és Mark F. Pomerantz azt követően nyújtották be lemondásukat, hogy az új manhattani kerületi ügyész, Alvin Bragg jelezte nekik: kétségei vannak a Trump elleni ügyet illetően.

A The New York Times című amerikai liberális napilap ezt akkor úgy értelmezte, hogy Bragg “nem kötelezte el magát” az ügy folytatása mellett. A lap “megdöbbentőnek” nevezte a fejleményeket és februárban azt írta, hogy a történtek “komolyan kétségbe vonják az ügy kimenetelét”.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2022. június 28.

Adóemeléseket jelentettek be Romániában

Nicolae Ciuca román miniszterelnök hétfőn több adóemelési intézkedést jelentett be, miután az általa vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) határozott a koalíciós javaslatokról.

2022. június 28.

Mit kell tudni az extraprofit adóról, azaz az extraadókról?

A Kormány szinte azonnali, 2022.07.01-i hatállyal több gazdasági szektor szereplőjére többletadó vagy pótadó fizetését rótta ki, melyet az alapul szolgáló kormányrendelet (az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) Kormányrendelet, a továbbiakban: „KR”) „extraprofit adó”-ként aposztrofál.