E-útdíj: a NAV megfigyelheti a kamionokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A teherforgalmat érintő elektronikus útdíj bevezetésével párhuzamosan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közvetlen törvényi felhatalmazást kapott, hogy az útdíjfizetéssel kapcsolatos adatokhoz hozzáférjen, és azokat átvegye. Ezek az adatok új távlatokat nyithatnak meg az adóellenőrzések területén, különösen érzékenyen érinthetik például az EU-n belüli árumozgások vizsgálatát. Ugyanakkor a rendszer adataival az adózók is könnyebben igazolhatják majd a megtett útvonalat és az áruk kiszállítását – mutatott rá Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető adótanácsadója.


Adóellenőrzési tapasztalatok azt mutatják, hogy sok cégnek problémát jelent az áruk külföldre szállításának igazolása, mely az adómentes értékesítés feltétele. Ugyan elméletileg létezik egy NAV információs füzet, amely felsorolja az igazolásra alkalmas dokumentumokat, de egyértelmű törvényi meghatározás hiányában az e célból készített iratokat nem mindig fogadja el a hivatal.

2014. január 9: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2014. január 9.

Helyszín: Danubius Hotel Arena, 1148 Budapest Ifjúság útja 1-3

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

Eközben a nemzetközi vonatkozású adóellenőrzések száma folyamatosan emelkedik – különösen azokban az ágazatokban, ahol nagy mennyiségben cserélnek gazdát egyedileg azonosíthatatlan termékek. A kivitel igazolása, valamint az áru útjának bizonyítása ezért újabb és újabb terheket ró az adómentességgel élni kívánó adóalanyokra.

Az elektronikus útdíjról szóló törvény adatkezelési rendelkezései lehetővé teszik a NAV számára, hogy feladatai ellátása érdekében a járművekre vonatkozó adatokat megfigyelje és tárolja. Visszakövetheti például az úthasználat helyét, idejét, a gépjárművek forgalmi rendszámát. A közvetlen törvényi felhatalmazás eredményeként az adatok átvételét és kezelését a NAV szabadon végezheti.

Nem szükséges, hogy fennálljon az adócsalás gyanúja, vagy ellenőrzési eljárás legyen folyamatban: indoklás nélkül, bármikor betekinthet az adatokba. Várható tehát, hogy az ellenőrzések hatékonysága növekedni fog. Pontosabban fogják ismerni az áruk mozgását az e-útdíj adatok és a szállítás egyéb dokumentumainak összevetésének köszönhetően: vitatni vagy éppen igazolni lehet majd, hogy a termékek valóban visszatérés nélkül elhagyták Magyarországot.

Az elektronikus útdíj adatai azonban nemcsak a NAV-nak adnak lehetőséget arra, hogy rakományonként ellenőrizhesse a megtett utat. A rendszerinformációk az adózók számára is felhasználhatóak az áruszállítás igazolására. Mivel az adóhatósági álláspont szerint a külső felektől származó igazolások hitelesebbek, mint az eladó és vevő egymás számára kiállított dokumentumai, az elektronikus útdíjfizetéshez kapcsolódó adatok felhasználására adózói oldalon is számítani lehet. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez nem váltja ki az eddig használt okmányokat: ezután is szükség lesz a fuvarlevélre, a megrendelésre stb.

Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető adótanácsadója arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendszer sajátosságaiból adódóan teljes körű és igazán pontos adatok egyelőre még nem állhatnak rendelkezésre. Az útdíjat ugyanis jelenleg viszonylag nagy fizikai szakaszokra bontva, nem pedig a ténylegesen megtett út szerint kell fizetni, vagyis igazolni is csak azt lehet majd, hogy a jármű egy bizonyos irányba belépett egy zónába, de azt már nem, hogy azon belül hova ment.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.