A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 300 ezer úthasználónak mindössze egy százaléka reklamált az e-útdíj bevezetésének első hetében, de a fedélzeti eszközök szaporodásával a problémák csökkennek – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára.
Völner Pál közölte azt is: az első heti útdíjbevétel meghaladta a 2,8 milliárd forintot, a díj nagysága versenyképessé teszi a vasutat a közúti szállítással szemben. A rendszer pozitív hatása az is, hogy a nyugati határ mentén haladó teherautóknak nem éri meg kitérőt tenniük Ausztriából Magyarországra az olcsóbb úthasználat miatt – tette hozzá az államtitkár.
Az országhatárokon napi 24 órában az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. több mint 200 munkatársa segíti a kamionvezetőket, főleg a külföldieket – erről Kibédi-Varga Lajos, a társaság szakmai projekt szóvivője beszélt a tájékoztatón.
Az értékesítési helyek száma – ahol viszonylati jegy vásárolható, illetve a számlaegyenleg feltölthető – jelenleg 800, de a cél 1500 értékesítési pont. Jelenleg 20 ezer járműben van fedélzeti egység (OBU), de további 100 ezerbe várható a beszerelése – ismertette az adatokat Völner Pál.
Kérdésekre válaszolva az államtitkár elmondta, hogy jelenleg 16 díjellenőrző kapu működik, de a számuk évvégére eléri a 74-et. Működnek már a rendőrségi és az ÁAK ellenőrző gépkocsijai is. Az ellenőrzés és a bírságolás az idő teltével egyre szigorúbb lesz.
A fuvarozók által a díjfizetésre igénybe vehető – járművenként 1 millió forintos – kedvezményes forgóeszköz hitel azért késik, mert közbeszerzést kell rá kiírni – tette hozzá.
A díjfizetés fuvarozó érdekképviseletek által javasolt felfüggesztésével az államtitkár nem ért egyet, mint mondta, a problémák ezt nem indokolják.
Közölte azt is, hogy az e-útdíj rendszer kiépítése kijön abból a 42 milliárd forintból, amely az idei költségvetésben szerepel.
A matricabevétel a teherjárművek után évi 30-40 milliárd forint volt, a többletbevétel ezen felül 150 milliárd forint lesz – mondta kérdésre válaszolva az államtitkár.
(Forrás: MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!