Eddig 330 milliárd tao-pénz ment a sportkluboknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2011-es bevezetése óta több mint 330 milliárd forintnyi társasági adóhoz jutottak a hazai sporszervezetek – idézi a G7.hu-t az Index. 


A tao-támogatási lényege, hogy a vállalatok a nyereségük után fizetett társasági nyereségadó egy részét, vagy egészét nem a költségvetésbe fizetij, hanem sportkluboknak, vagy kulturális szervezeteknek adják. 

 

A szabályozást úgy alkották meg, hogy a cégek a támogatás összegénél nagyobb összegű adóbefizetést kerülhetnek el, így a költségvetésből kieső bevétel még több is, mint a kluboknak juttatott 330 milliárd forint – írja az Index. 


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.