Egyházi szervezetek mögé rejtőző bűnszervezetre csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az állami költségvetésnek 8 milliárd forint kárt okozó bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Békés Megyei Főügyészséggel együttműködésben.

A vámhivatal közölte, hogy a főügyészség külföldön nyitott bankszámlákról is zárolta a népkonyhával és a fiktív szerződésekkel csaló bűnbanda vagyonát, a szervezet irányítói pedig letartóztatásban vannak.

A Magyarországon bejegyzett egyház alá tartozó egyes szervezetek Békés, Csongrád-Csanád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szociális konyhákat működtetnek, időseket gondoznak, fogyatékkal élőket és pszichiátriai betegeket látnak el, de irányítóik a szervezet vagyonát nemcsak ezen célokra, hanem „tetemes összegben” saját vagyonuk gyarapítására is fordították – közölték.
A magyar költségvetésből származó támogatás, összesen 3,6 milliárd forint felhasználásához Budapesten napi ezer ember ellátására alkalmas népkonyhát hoztak létre. Az üzemeltető cégeket folyamatosan cserélték, volt, hogy a támogatást napi 24 ezer emberre is igényelték, de főzés helyett egy idő után már csak a fiktív számlázással foglalkoztak. A támogatási összegeket bankszámlákon átfuttatták, majd több mint 3 milliárd forintot ATM-ekből és banki pénztárakban felvettek és cipősdobozban vitték vissza a bűnszervezet vezetőinek – ismertette a NAV.
A nyomozás olyan fiktív szerződésekre is rávilágított, amelyekkel az állami támogatásokból származó 4,4 milliárd forintos összeg egy hozzájuk köthető szervezet osztrák és magyar bankszámláin landolt – tették hozzá.

A nyomozás adatai alapján az elkövetők megtervezték, hogy a bűncselekményből származó javakat miként fogják legálisként feltüntetni. Ehhez a bűnszervezet vezetői fejenként 3,1 milliárd forintot, egyikük 76 éves édesanyja 900 millió forintot meghaladó adományokról szerzett hamis iratokat – tudatták.

A bűnszervezetet irányítók, családtagjaik és a hozzájuk köthető szervezetek nevén lévő 76 bankszámlát, 20 ingatlant, 7 nagy értékű motort és a jelentős összegű készpénzt zárolták.
A NAV pénzügyi nyomozói a Békés Megyei Főügyészséggel közösen Ausztriából és Liechtensteinből több mint 1,6 milliárd, Magyarországról több mint 5,8 milliárd forint értékben foglalt le különféle vagyonelemeket, főként hazai és uniós fizetőeszközöket – írták.

Hozzátették: a széleskörű nyomozásnak köszönhetően felmerült a lehetősége annak, hogy az elkövetők kriptovalutába is befektettek, ezért nemzetközi együttműködéssel európai és ázsiai forgalmazókat is megkeresnek.

A NAV dél-alföldi nyomozói a banda két irányítóját bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás bűntette és hamis magánokirat-felhasználásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A bíróság elrendelte a bűnszervezet vezetőinek letartóztatását, és három gyanúsított áll bűnügyi felügyelet alatt – áll a közleményben.
Az egyház hitéleti és egyéb szociális tevékenységét a nyomozás nem érinti – jelezték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 18.

Adócsaló bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Somogyban

Vádat emeltek egy bűnszervezet kilenc tagja ellen, akik egy adóelkerülésre létrehozott céghálózattal 320 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak 2017-2018-ban – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
2021. március 10.

Adócsaló bűnszervezet tagjait ítélték el 

A Kaposvári Törvényszék három és tizenkét év közötti szabadságvesztésre ítélte a napokban annak a bűnszervezetnek a tagjait, akik több mint félmilliárd forint adót csaltak el egy céghálón keresztül – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
2021. május 25.

Bonyolultan működő számlagyáras bűnszervezetet leplezett le NAV

Magyarország egyik legnagyobb székhelyszolgáltatójának vezetője felügyelte a számlagyáras bűnszervezetet, amit a napokban számolt fel a NAV – olvasható az adóhatóság weboldalán. A több mint 800 milliós áfacsalás gyanúsítottjai közül öten már letartóztatásban vannak. A cégháló feltérképezésében ezúttal is nagy szerepe volt az online számlaadatok elemzésének, a NAV ugyanis már minden belföldi számlára rálát.