A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A civil szervezeteknél is jóval koncentráltabb az 1 százalékos felajánlások tekintetében az egyházak élmezőnye. Tavaly a TOP 10-es körön belül az első 7 helyen nem történt változás 2011-hez képest, ám az összegek látványosan zsugorodtak. Az InfoTandem heti infografikája.
Az egyházak számára az 1 százalékokból jutó summának közel 97 százalékát gyűjtötte be a lista első 10 helyén álló vallási közösség tavaly. A koncentrációt jól mutatja, hogy a három dobogós szereplő részesedése is megközelíti a 88 százalékot. Ez mindenekelőtt annak tudható be, hogy az 1 százalékos rendelkezések nyomán a kiugróan legtöbb forrást gyűjtő Katolikus Egyház önmagában 60 százalékot mondhatott magáénak 2012-ben.
A tavalyi és az azt megelőző rendelkező év összehasonlítását megnehezíti, hogy míg 2011-ben ténylegesen 87 különböző egyházi szervezet jutott ily módon támogatáshoz, addig 2012-re – a törvényi rendelkezések nyomán – mindössze 31 szereplősre szűkült le ez a kör. A befolyó összeg – hasonlóan a civil szervezetekhez – drámai mértékben apadt: a korábbi 4,94 milliárd forintról 3,84 milliárdra mérséklődött. Vagyis az egyházak ebbéli támogatása több mint egymilliárd forinttal zsugorodott. Az érvényesen rendelkezők száma kevésbé szűkült: bő 1 millióról 986 ezerre csúszott vissza.
A technikai számmal rendelkező egyházak csoportjának korlátozása az élmezőny összetételét érdemben nem befolyásolta. A két egymást követő évben a TOP 10-ben mindössze egyetlen szereplőváltozás történt: a 9. helyen álló Magyarországi Unitárius Egyház visszacsúszott a 11. helyre, a korábban ott lévő Jehova Tanúi pedig a 10. pozícióba kapaszkodtak fel. Amúgy a kialakult erőviszonyokat plasztikusan szemlélteti, hogy az első 7 helyen egyáltalán nem módosult a sorrend.
A TOP 10 tagjai közül a vezető hármashoz jutó támogatás egyaránt 20–22 százalékkal, rendelkezőik száma pedig 1–2 százalékkal mérséklődött. Az összeget tekintve a legnagyobb – csaknem 40 százalékos – visszaesést e körben a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége volt kénytelen elkönyvelni. A teljes mezőnyben 10 millió forintnál többet 13 egyháznak sikerült gyűjtenie.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!