Egyszerűsödik az adózás világszerte és itthon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavalyi 95. helyhez képest idén a 77-re sikerült előrelépnie Magyarországnak a PwC és a Világbank közös adózási rangsorában. 


„A javulás a teljes adómérték csökkentésének tudható be, illetve annak hogy az idei évi tanulmány már az áfa-visszaigénylésekre és társaságiadó-bevallás önellenőrzésére fordított időt is figyelembe veszi. Ezzel Magyarország a teljes adómérték, a bevallási kötelezettségek teljesítésére fordított idő és az adófizetések száma részmutatók terén egyre inkább megközelíti az EU és EFTA tagállamok átlagát. A tanulmányból kiderül, hogy a teljes adómérték, és azon belül különösen a munkabért terhelő közterhek csökkentésére vonatkozó kormányzati szándék jó irány az adórendszer hatékonyságának növeléséhez. Szintén kiemelten fontos azonban az adórendszer egyszerűsítése, az adminisztrációs terhek csökkentése, és az adóhatóság és az adózók kapcsolatainak újraértelmezése” – mondta Kőmíves Krisztina, a PwC Magyarország vezető menedzsere. 

A vállalkozások adómegfeleléssel kapcsolatos terhei évről évre egyszerűsödnek és csökkennek, az általános forgalmi adó- és a társaságiadó-bevallások benyújtását követő eljárások azonban komoly kihívást jelentenek, és hosszú időt vesznek igénybe – derül ki a Világbank-csoport és a PwC legfrissebb jelentéséből. A hosszadalmas eljárások egyes társaságok esetében a cash flow és az adminisztráció akár két éves késését is előidézhetik.

 

A fenti megállapítások a Paying Taxes 2017 jelentésben olvashatók, amely 190 országban vizsgálja az adófizetés egyszerűségét. A jelentés az egyes országokban egy esettanulmányban elemzett belföldi középvállalkozáson keresztül modellezi az üzleti adózást. Az idei tanulmányban első alkalommal szerepel a bevallások benyújtását követő eljárások vizsgálata.

A tanulmány általánosságban azt mutatja, hogy évről évre javulnak az adófizetés egyszerűségét tükröző fő mutatók: az adózásra fordított idő, az adófizetések száma és a teljes adómérték. A Doing Businessmódszertana szerinti teljes adómérték átlagosan a nyereség 40,6 százaléka, ami a tavalyi évhez képest mindössze 0,1 százalékpontos csökkenést jelent. A vizsgált társaság évente 25 befizetést teljesít (a tavalyi értékhez viszonyított csökkenés: 0,8), adókötelezettségei teljesítésére pedig összesen 251 órát, vagyis nyolc órával kevesebbet fordít, mint az elmúlt évben.

Az adókötelezettségek teljesítésére fordított idő globális átlagának nyolc órás, a korábbi évekhez képest nagyobb mértékű csökkenése az elektronikus adózási rendszerek folyamatos fejlesztését és különösen a brazil reformok hatását tükrözi. Az adófizetések száma részmutató értékének csökkenése is nagyrészt a bevallások elektronikus benyújtását és az elektronikus adófizetést lehetővé tévő rendszerek bevezetésének köszönhető, ez az intézkedés volt az adóreform leggyakoribb eleme az elmúlt évben. A teljes adómérték csekély csökkenése abból adódik, hogy 44 gazdaságban növekedtek, míg 38 gazdaságban csökkentek az adóterhek. A mutatóban ezenkívül egyszerre érzékelhető az „egyéb adók” csökkenése, valamint a nyereséget és a munkát terhelő adók ezt ellensúlyozó kismértékű növekedése.

Az idei évben kibővített kutatás eredményei azt mutatják, hogy a vállalatok számára a legnagyobb kihívást az adóbevallások adóhatóságokkal történő elfogadtatása jelentheti. Az egyes jogrendszerekben követendő eljárások jelentős eltéréseket mutatnak.

2015-ben 162 ország rendelkezett áfarendszerrel, és az esettanulmányban elemzett társaságnak 93 országban volt lehetősége az áfa visszaigénylésére. A gyors és hatékony folyamat elengedhetetlen feltétele lehet annak, hogy a társaságoknál ne merüljenek fel cash flow-problémák. Azokban a gazdaságokban, amelyekben az áfa visszaigényelhető, átlagosan valamivel több mint 14 órát vesz igénybe az áfa-visszatérítési kérelem benyújtása, a visszatérítésre azonban több mint 5 hónapot, vagyis majdnem 22 hetet kell várni. Az elemzésből az is kiderül, hogy az áfa-visszatérítéssel kapcsolatos kötelezettségek teljesítése jellemzően kevesebb időt igényel a magasabb jövedelmű gazdaságokban (közel 8 órát), mint az alacsonyabb jövedelmű gazdaságokban (közel 27 órát).  Az áfa visszaigénylése a gazdaságok 70%-ában von adóellenőrzést maga után, mely ellenőrzéseknek több mint fele (58%-a) átfogó adóellenőrzést jelent.

2015-ben a vállalkozásoknak a tanulmányban vizsgált országok közül 180 országban kellett társasági adót fizetniük. A társaságiadó-bevallás önellenőrzése ebből 74 országban valószínűleg adóellenőrzést von maga után. Az esettanulmányban elemzett társaság átlagosan csaknem 17 órát tölt a társaságiadó-bevallás korrekciójával. Az esetleges adóhatósági ellenőrzés lefolytatása valamivel több, mint 17 hetet vesz igénybe. Az alacsonyabb és a magasabb jövedelmű gazdaságokat összehasonlítva a tanulmányból az állapítható meg, hogy az alacsonyabb jövedelmű gazdaságokban kétszer nagyobb az adóellenőrzés valószínűsége, és a társaságiadó-bevallás javítása több mint kétszer annyi időt vehet igénybe. 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.