Egyszerűsödő engedélyezési rendszer a beruházásoknál
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egyes gazdasági és pénzügyi törvények módosítását célzó törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról szavaznak már a héten a parlamentben. A saláta-törvény többek között több jogszabályt módosít annak érdekében, hogy gyorsuljanak a beruházások, egyszerűsödjön az engedélyezési eljárás.
Az árvízkárosultak érdekében a törvényjavaslat módosítja az Illetéktörvényt, illetékmentessé tenné a Kormány által rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet folytán bekövetkezett építménykárok helyreállításával összefüggő bontási, elvi építési, építési, módosított építési és használatbavételi engedélyezési eljárás.
A javaslat indokolása kiemeli, hogy megszűnik az elvi építési engedély kötelező jellege, amely éves szinten mintegy ezer-kétezer engedélyt érint. Ez jelentős időmegtakarítást jelent az építési beruházásoknál. Emellett hangsúlyozza, hogy a gazdaság versenyképessége szempontjából meghatározó építési beruházások engedélyezési folyamatát gyorsítani szükséges. A Kormány mostani intézkedésével megteremti a gyorsított ügyintézés lehetőséget olyan beruházások körére is, amelyek elérik a 90 milliós forintos határt és ipari vagy szolgáltatási rendeltetésűek és legalább 15 fő foglalkoztatását vállalják.
Rövidül az építési beruházások engedélyei tekintetében a bírósági keresetindítási határidő, amely elősegíti a bírósági szakasz rövidülését is.
Emellett rövidül a térségi területfelhasználási engedélyezés ügyintézése és a település- és
területrendezési egyeztetési eljárás határideje, ezzel hónapokat lehet megtakarítani egy nagyobb volumenű beruházás esetén.
A településfejlesztési koncepció és a településszerkezeti terv egy tervi dokumentummá válásával egyszerűsödik és rövidül a településrendezési eszközök kidolgozásának és
elfogadásának ideje is.
A területrendezési hatósági eljárás kiterjesztése (hónapokkal lerövidítve) elősegíti a nyomvonalas, infrastrukturális beruházások minél hamarabbi engedélyezhetőségét.
Módosul a környezetvédelmi engedélyezés területén az előzetes vizsgálati eljárás és az előzetes konzultáció alkalmazására vonatkozó szabályozás. A jogszabály erejénél fogva jelentős környezethasználatnak minősülő tevékenységek esetében eltörlik a kötelező előzetes vizsgálatot. Ehelyett a beruházó (környezethasználó), ha szükségesnek tartja, előzetes konzultációt folytathat le a környezetvédelmi hatósággal. A konzultációs kérelem elbírálása nem hatósági eljárás keretében zajlik majd. Az előzetes vizsgálati eljárás kihagyásával átlagosan 3 hónappal csökkenhet az érintett beruházások engedélyezésének időigénye.