EKAER: buktatók a kockázati biztosítékkal
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adózó, aki nem felel meg az EKAER-rendszer kockázati biztosítékhoz kapcsolódó mentességi feltételeinek, számos buktatóval kell szembesülnie.
Az az adózó, aki nem felel meg az EKAER rendszerben a kockázati biztosítékhoz kapcsolódó mentességi feltételeknek, és úgy dönt, hogy a kockázatos termékkel végzett közúti fuvarozással járó tevékenysége miatti kockázati biztosítékadási kötelezettségét garancia formájában nyújtja, számos buktatóval kell szembesülnie e kötelezettsége teljesítése során.
Rögtön az elején nem árt tisztában lenni vele, hogy addig ugyanis nem tud az érintett EKAER számot kérni, ameddig a garanciát az adóhatóság nem vette nyilvántartásba.
És már az első körben jobb, ha előre számolunk a nyilvántartásba vételi eljárás ügyintézési határidejével, ami 30 nap.
De! Ezután jöhet az igazán kellemetlenebb meglepetés, amikor azzal szembesülünk a nyilvántartásba vétel során, hogy valami nem jó, és az adóhatóság által kiadott hiánypótlási felhívás miatt számolnunk kell a nyilvántartásba vétel elhúzódására, illetve ebből kifolyólag esetlegesen a kérelem elutasítására is.
Az adóhatóság ugyanis szigorúan, mereven ragaszkodni fog az általa szükségesnek ítélt szófordulatokhoz. Így ne hagyjuk figyelmen a kapcsolódó tájékoztató tüzetes átolvasását sem.
Annak ellenére, hogy már az év végi szabályozásban is szerepelt a kockázati biztosítékadás e formája, az adóhatóság csak majd három hónapos késéssel adott ki részletes tájékoztatót a kapcsolódó alaki és tartalmi követelményekről. A bevezetés tesztüzemi időszakában biztosan sok vállalkozásnak jól jött volna, ha hamarabb kap tájékoztatást a várható követelményekről. Talán az is célszerű lett volna, ha az adóhatóság a vállalkozásokat azzal is támogatja, hogy egy sablon garanciaszerződést tesz elérhetővé, hasonlóan az adóhatóság által elfogadott meghatalmazásokhoz, mert sok esetben még a tájékoztatóban leírtak alapján sem egyértelmű milyen szófordulatot szeretne látni az adóhatóság a garanciaszerződésen.
Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a garanciát nyújtó pénzintézettel is el kell fogadtatni az adóhatóság által kért kiegészítéseket, ami szintén késést eredményezhet az eljárásban, bár a pénzintézetek EKAER fronton biztosan rugalmasabbak lesznek a NAV-nál.
Mindezek alapján előfordulhat, hogy a NAV EKAER szám kiadásához kapcsolódó biztosíték letéti számlára kell majd utalni addig a biztosíték bizonyos összegét, amíg az adóhatósági nyilvántartásba vételi eljárás elhúzódik. Ellenkező esetben ugyanis nem tud az érintett EKAER számot kérni, ami pedig magával vonhatja az áru értékének 40 %-áig terjedő mulasztási bírság kiszabását, illetve a hatósági zár, esetlegesen a lefoglalás alkalmazását.
Mindezek alapján fontos a legkörültekintőbb eljárást követni a kockázati biztosíték garancia formájában nyújtása során.
Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
- díjmentes cikk és szaklap értesítő
- kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
- egyedi szaklap ajánlatok
|
|
Néhány kiemelendő tartalmi elem, amely eltér a piacon használt garanciaszerződésektől:
- Akár a garanciaszerződésnek, akár egy külön nyilatkozatnak, de tartalmaznia kell, hogy a garantőr tevékenységét felügyeleti szerve nem függesztette fel, és érvényes engedéllyel rendelkezik garancia vállalására.
- A szerződés lehetőség szerint szó szerint idézze a kötelezettségvállalás jogszabályi rendelkezéseit, miszerint a garantőr kötelezettséget vállal, hogy az állami adó-és vámhatóság igénybejelentése alapján, feltétel nélkül, a banki forgalom szabályozására vonatkozó előírások szerint, de legfeljebb 3 banki napon belül az igénybejelentésben megjelölt államháztartási számlára vagy számlákra megfizetik az adózó állami adóhatóságnál nyilvántartott, nettó módon számított adótartozását, a garancia összegének erejéig.
- Kedvezményezett maga a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, (1054 Budapest, Széchenyi u. 2.) legyen (tehát nem az illetékes adóigazgatóság, vagy Központi Hivatal).
- Egyértelműen meg kell határozni az érvényesség kezdő és végső időpontját, ami legalább az adóhatósághoz történő benyújtás napjától számított 60 napig kell, hogy érvényes legyen. Nem elegendő egy adott időszak meghatározása.
- Tartalmazza azt a szófordulatot, hogy a garancia az érvényesség idején belül visszavonhatatlan vagy kizárólag az állami adó- és vámhatóság (Kedvezményezett) jóváhagyásával visszavonható.
- A nem magyar nyelven kiállított garancia kizárólag hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el.
A bejegyzés szerzője dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM DTM Hungary adómenedzsere. Az RSM DTM Blog az Adó Online szakmai partnere.