EKÁER-köteles lesz a túlpakolt kisteherautó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha a gépjármű össztömege a felrakodást követően meghaladja a 3,5 tonnát, EKÁER-köteles lesz.


Megakadályozná a kormányzat, hogy a kisteherautók túlpakolásával ki lehessen kerülni a regisztrációt és az ellenőrzést – hívta föl a figyelmet cikkében a Magyar Idők. A lapnak a NAV sajtófőnöke azt mondta:  hogy az országban több ponton is működik közúti súlymérő, ezek segítségével pedig kiszűrhető, ha a kereskedelem valamely szereplője tévesen adta meg a rakomány súlyát.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,
15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

 

A továbbiakban a pontosság kedvéért közvetlenül a jogszabályjavaslatból idézünk: „a módosítás megteremti az EKAER bejelentési kötelezettséget akkor is, ha a nem kockázatos terméket nem útdíjköteles gépjárművel fuvarozzák, azonban a gépjármű össztömege a felrakodást követően meghaladja a 3,5 tonnát” – írja az indoklás.  

Az Art. 22/E. § (1) b pontjában az „Útdíjköteles gépjárművel végzett” szövegrész helyébe az „Útdíjköteles gépjárművel, továbbá a 3,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművel végzett” szöveg lépne a javaslat szerint.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.