Eldőlt: 37 százalék lesz az eva
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A november 21-én kezdődő héten lesz a zárószavazása az adótörvényeket módosító salátatörvénynek, de az eva sorsa már tudható. A kormány és a fidesz frakció is támogatja a 37 százalékos mértéket.
A frakció azt kérte a kormánytól, ne 40 százalékos kulcsot állapítson meg az eva 2012-es mértékének, hanem 37 százalékosat. A kabinet ezt támogatta, így Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke zárószavazás előtti módosító indítványt nyújt be a jövő évi adótörvényekhez, amelyben javasolják, hogy 2012-ben 37 százalék legyen az eva mértéke.
Hétfőn dőlt el, hogy megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó 2012-ben, az összeghatára és az adómértéke azonban emelkedni fog. Előbbi 25 millióról 30 millió forintra nő, utóbbi pedig – a mostani döntés értelmében – 37 százalékra.