Elindult az idei e-szja rendszer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már minden aktuális szja bevallási információ elérhető a NAV honlapján.

Az adóhatóság szerdai közleménye szerint január 8-tól elérhető a 19SZJA személyijövedelemadó-bevallás nyomtatvány és a kitöltéséhez szükséges felület. Azok, akik maguk készítenék el a bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a legegyszerűbben a NAV eSZJA oldaláról (https://eszja.nav.gov.hu) érhető el. Az elkészített bevallásokat elektronikusan be lehet küldeni.

A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az ügyfélkapun nyújtja be a bevallását. A nyomtatványt ki lehet tölteni az általános nyomtatványkitöltő programmal vagy akár papíron is. A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatványt és kitöltési útmutatót ki lehet nyomtatni a NAV eSZJA oldaláról, illetve beszerezhető a NAV bármely ügyfélszolgálatán. Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a NAV-val, továbbra is beküldhetik postán a bevallásukat.

A NAV idén is minden adózónak, a magánszemélyeken túl az egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készít adóbevallási tervezetet.
A magánszemélyeknek és azoknak a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt főállásuk és kaptak munkabért (szja-köteles bért), automatikusan bevallássá válik az szja-bevallási tervezetük, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást.

A főállású egyéni vállalkozóknál, az őstermelőknél és az áfás magánszemélyeknél nem működik ez az automatizmus, nekik ahhoz, hogy a tervezetből bevallás legyen, azt a beküldés előtt mindenképpen ki kell egészíteniük a jövedelmi adatokkal.

Az szja-bevallási és befizetési határidő egységesen, valamennyi adózóra vonatkozóan 2020. május 20.
Saját adóbevallási tervezetét március 15-től bárki megnézheti az ügyfélkapun keresztül a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA oldalon. Aki nem használ ügyfélkaput, március 16-ig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon is kérheti a tervezet postázását: SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon (ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn), a NAV honlapján elérhető űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), telefonon a 1819-es hívószámon és személyesen az ügyfélszolgálatokon.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is – közölte a NAV.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. október 16.

JVSZ: 2021-ben indulhat az eÁFA bevallási rendszer

Az adózás jövője, digitalizációja, a nemzetközi trendek és az online számlázás is téma volt a Joint Venture Szövetség (JVSZ) adókonferenciáján  – derül ki a szervezet közleményéből.
2019. szeptember 17.

Már nem szúrópróbaszerűen ellenőriz a NAV

Az adóhatóság a saját maga által gyűjtött, illetve a társintézményektől kapott digitálisan rendelkezésre álló adatokat több körben elemzi, azonosítja a kockázatos adózókat és tényezőket, és dönt arról, hogy kit ellenőriz. „A hálózatelemző, adatbányász-szoftvereknek köszönhetően pedig már nem csak a kiválasztás, hanem az ellenőrzés eredményes lezárása és a jogsértő és költségvetést károsító magtartás bizonyítása is könnyűvé válik” – idézi a LeitnerLeitner közleménye Jancsa-Pék Juditot, a  cég vezető tanácsadóját, partnerét.