Elmaradottak vagyunk, de optimisták


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magas adók, a kiszámíthatatlanság, és a források elérésének nehézségei okozzák a legtöbb gondot a hazai kis- és középvállalkozásoknak, amelyek még nem készültek fel a piaci versenyre sem. Megtermelt jövedelmük elmarad az Európai Unió átlagához képest, a kormány fejlesztéspolitikájának legfőbb célja a szektor versenyképességének növelése.

A fejlesztéspolitika fontosságát indokolja, mint azt Dr. Kállay László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője elmondta, hogy a kkv szektor az összes vállalkozáson belül 99,9 százalékos arányt képvisel – hangzott el a Start Tőkegarancia Zrt. (Start Zrt.) által megrendezett szakmai napon – olvasható a Pénzcentrum.hu-n.

A GKM felmérése szerint a fő problémákat a kkv-k körében a magas adó-, illetve járulékterhek, valamint a kiszámíthatatlan szabályozás képezik, igaz a tendencia csökkenő képet mutat. Emellett problémát okozhat az erős verseny, valamint az erőforrásokhoz való hozzáférés nehézsége is.

Ami meglepő, hogy a megkérdezett vállalkozások szerint a legkevesebb gondot a munkaerőhiány, a beszerzés, valamint a meglévő kapacitások korszerűtlensége. A meglepő eredményt némileg enyhíti hogy, amint azt Zoltán Csaba, a Start Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, hogy a felmérésben sok olyan vállalkozás vett részt, amelyek önfoglalkoztatók, vagy pedig színlelt szerződéseik miatt inkább a feketegazdasághoz tartoznak.

A Gazdasági Operatív Program egyik megvalósító eszköze a GKM fejlesztéspolitikájának, amely visszatérítendő és vissza nem térítendő elemeket vegyesen tartalmaz. 2013 után már várhatóan sokkal magasabb arányt képviselnek majd a visszatérítendő finanszírozási elemek a fejlesztéspolitikában. A januárban meghirdetett pályázatok eredményei alapján túlnyomó részben a túljegyzés volt jellemző.

Ormosy Gábor, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (MAG Zrt.) vezérigazgatója elmondta, hogy az első Nemzeti Fejlesztési Terv időszakában kapott legfőbb kritikáiból levonták a megfelelő következtetéseket, s a társaság szeretné megvalósítani többek között a hatékonyság növelését, az átláthatóság, ügyfélközpontúság megteremtését. A MAG Zrt. így tulajdonképpen egy integrált közreműködő szervezet, amely igyekszik a legjobb adminisztratív rendszer létrehozatalára. Jelenleg 3 eljárásrend kidolgozása folyik, a cél a standardizálás révén megvalósítható gyorsabb és átláthatóbb működés.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).