Érdemben segíti az adóbevallást az Adó szaklap (x)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közelednek az adóbevallási határidők: az Adó szaklap legfrissebb száma az szja, a tao és az iparűzési adó bevallásához is jelentős és konkrét segítséget nyújt. Ezen túl részletesen tájékozódhat az EKAER-ről és az adóhatósági igazolások kiadásának rendjéről is. Az Adó szaklap legfrissebb, 2015/8-as számát itt rendelheti meg.


Az Adó szaklap legfrissebb számának Szja-rovatából mindent megtudhat arról, miként kell értékcsökkenési leírást alkalmazni önálló tevékenység esetén. Felidézzük: a személyi jövedelemadózás szabályai szerint az önálló tevékenység körébe azok a tevékenységek tartoznak, amelyek eredményeként a magánszemély oly módon jut bevételhez, hogy annak költségeit ő viseli, és amelyek nem tartoznak a nem önálló tevékenység körébe. A cikk szerzője összefoglalja ez ide tartozó tevékenységek végzése során érvényesíthető értékcsökkenési leírás szabályait, és külön részletezi az egyéni vállalkozóra, őstermelőre vonatkozó specialitásokat.

Harmadik, befejező részével véget ér az üzleti biztosítások 2015. évi személyi jövedelemadó szabályait ismertető sorozat, amely példákkal illusztrálva magyarázza el a teendőket az szja-bevallási határidő közeledtével.

A társaságiadó-rovat az adórendszer egyik újdonságát, a felsőoktatási támogatás kedvezményét ismerteti. A felsőoktatás eddig is támogatható volt, és arra bizonyos körülmények fennállása esetén adóalap-kedvezményt lehetett igénybe venni. Az új rendelkezés a korábbinál jóval szélesebb körben kedvezményez, de továbbra is feltételekhez köti a kedvezmény igénybevételét, így például fontos elvárás egyfajta időbeli tartósság. Az új kedvezmény felsőoktatási támogatási megállapodás alapján nyújtott támogatás útján érvényesíthető, és a 2014. évben kötött megállapodás révén már a 2014. adóévi adókötelezettség megállapításánál is alkalmazható. A lap a szabályozás ismertetésén túl példákkal illusztrálja az új lehetőségeket.

Az Adó szaklap 2015/8-as száma érdemi segítséget nyújt az iparűzési adó bevallásához is. Az általános tudnivalók mellett a bevallási nyomtatvány főlapja egyes mezőinek kitöltéséhez is részletes útmutatót ad, ezen túlmenően az eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke együttes összegének nettó árbevételből való korlátozott levonhatóságát tipikus gyakorlati példákon át ismerteti.

Az adóhatósági igazolások kiadása iránti kérelmek száma az utóbbi években jelentős mértékben nőtt, mivel az adózóknak egyre több eljárás során van szükségük erre az okiratra. Az Adó szaklap írása részletesen bemutatja az adóhatóság által kiadható igazolásokkal kapcsolatos eljárási szabályokat, és ismerteti a köztartozásmentes adózói adatbázisba történő felvétel menetét is.

Részletesen tájékozódhat az EKAER-ről is: a szaklap bemutatja, miként működik a rendszer a próbaüzem leteltével.

Az adó feltételes megállapítására irányuló eljárás szabályai január 1-jétől több ponton, a jogintézményt alapjaiban érintő változáson estek át. Az Adó szaklap írása az eljárás folyamatát bemutatva ismerteti és értelmezi az újonnan bevezetett módosításokat.

Hagyományainkhoz hűen most is érdekes kérdés-válaszokat és jogeseteket mutatunk be, melyek közérdeklődésre tarthatnak számot.

Az Adó szaklap legfrissebb, 2015/8-as számát itt rendelheti meg.

Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.