Esővízadó jön vagy valami más?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiskunhalason esővízadót vezetnének be sajtóhírek szerint, a város vezetése szerint nem erről van szó.


Elsőként a Baon számolt be arról május végén, hogy fizetni kell az utcára kiengedett esővíz után Kiskunhalason, erről adott hétfőn hírt a Sztárklikk, amely azután a sajtóban tovaterjedt – derül ki a portfolio.hu cikkéből.

A  cikkek címeiben esővízadóként emlegetett szabályozás mögött az a gond áll, amelyről a Baon így számolt be: „Múlt héten csütörtökön két zivatarlánc is elérte Halast (…), nem okozott ugyan komolyabb károkat a lezúduló nagy mennyiségű eső, de rövid időre több helyen megbénította a közlekedést az utakon felgyülemlő csapadékvíz. Az autók tengelyéig ért a víz, több helyen le is robbantak, másutt a szennyvízaknákból feltörő fekália okozott bosszúságot.”

Kiskunhalas városvezetésének közleménye szerint „a különböző médiumokban megjelent cikkek és a közösségi médián terjesztett írásokkal szemben az előterjesztő városvezetés célja nem a lakosság adóterheinek növelése, hanem egy újabb évtizedes probléma megoldása, amely kapcsán az ezt megelőző ciklusokban nem született érdemi döntés, előrelépés.

[htmlbox art_tukor]

A ma meghozott döntés értelmében lehetőség nyílik a városi csapadékvíz-elvezetési problémák átfogó kezelésére. Ennek részletei a következő hónapokban kerülnek kidolgozásra. Kiemelt célunk azonban, hogy a végső döntés megszületése előtt Kiskunhalas Város lakosságával minél szélesebb körben egyeztessünk, így lakossági fórumok keretében kívánjuk az intézkedési terv minden részletét kidolgozni. Ezáltal minden érintettnek lehetősége nyílik majd észrevételeit, javaslatait elmondani”.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).