Étkezési utalvány kétmilliárdért, a postásokat már megetették


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindenkit megetet a Posta Paletta Zrt.: a társaság október elején bevezetett étkezési utalványait immár 14 ezer üzletben fogadják el. Az első utalványokkal a Magyar Posta 30 ezer dolgozója áll sorba a pénztáraknál.

Abától Zsurkig gyakorlatilag alig van olyan település Magyarországon, ahol valamelyik élelmiszerüzletben vagy melegétel árusító helyen ne lehetne Posta Paletta utalvánnyal fizetni – állítja Krátky Attila. A Posta Paletta vezérigazgatója úgy számol: az idén várhatóan kétmilliárd forint értékben bocsátanak ki és forgalmaznak étkezési utalványokat. Szerinte minden esély megvan arra, hogy a dinamikus indulást hasonló fejlődés kövesse 2012-ben is, ami részben a cafeteria rendszer jövő évi szabályozásától is függ. De készülnek arra is, hogy a kedvezményes utalványok palettájának további elemeivel is megjelenjenek a piacon.

A Posta Paletta közleménye szerint, a Magyar Posta leányvállalataként létrejött cég. rekordgyorsasággal teremtette meg az étkezési utalványok gyártásának és forgalmazásának feltételeit. Első szerződéseiket szeptemberben kötötték meg. Október elején pedig a postai dolgozók már Paletta utalványok formájában kapták kézhez kedvezményes étkezési jegyeiket. Ezekkel már bevezetésük pillanatában 14 ezer helyen fogadták el hazánkban.

Az elfogadó helyek hálózata napról-napra bővül: a láncba egymás után lépnek be éttermek, élelmiszerüzletek, szuper- és hipermarketek. A Posta Paletta partnerei fokozatosan növekvő ügyfélkörre számíthatnak. A már önmagukban is jelentős vásárlóerőt képviselő postai dolgozók mellett novembertől várhatóan újabb cégek és szervezetek munkavállalói is Paletta utalvánnyal fizethetnek. A kisebb cégek esetében a gyors csatlakozást megkönnyíti, hogy a jövő hónap elejétől mintegy 300 kiemelt postán készpénzért és azonnal meg tudják majd vásárolni a dolgozóiknak szánt étkezési utalványokat.

A Posta Paletta sok tekintetben a rugalmasságot tekinti sikere zálogának. Utalványait 200, 300, 400, 500 és 1000 forintos címletben bocsátották ki. Ez lehetővé teszi a rendszerükhöz csatlakozó vállalatok, cégek cafeteria rendszerének pontosan megfelelő kifizetéseket.

Népszerű utalványok

A KutatóCentrum felmérése szerint a felnőtt lakosság 72 százaléka legalább egyszer fizetett étkezési utalvánnyal az elmúlt egy évben. A megkérdezettek az utalványokat nemcsak saját maguk, hanem családjuk egésze szempontjából is fontosnak tartják, hiszen 60 százalékuk szüleiknek, gyermekeiknek, vagy más közeli hozzátartozójuknak is ad belőle. Többségük véleménye szerint ezzel a rendszerrel a munkavállaló, a munkáltató, az utalvány elfogadó és így a magyar gazdaság egésze is jól jár. Még ha sokan nem is tudják teljes mértékben kihasználni a jelenleg havonta adható 18 ezer forintos felső korlátot, mégis úgy vélik, hogy ennek hiányában jövedelemtől esnének el, kevesebbet tudnának élelmiszerre és meleg érkezésre költeni.

Forrás: Nol.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).