EUB: jogsértően tagadja meg a NAV az áfa-levonást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíróság szerint nem tagadható meg az áfa levonása attól az adózótól, aki nem tudhatta, hogy tartalmilag hiteltelen a befogadott számla. 


Friss döntésében immár sokadszor mondta ki az Európai Unió Bírósága (EUB), hogy a NAV jogsértően tagadja meg az áfa-levonást azon tisztességes adózóktól, akik nem tudhatták, hogy az általuk befogadott számlán szereplő szolgáltatást nem a számla kiállítója teljesítette. A tegnap napvilágot látott, ún. Signum-ügy külön pikantériája, hogy a kérdést a bíróság a Kúria iránymutatását vitatva utalta az EUB elé. A határozatnak különösen a mezőgazdasági és a kereskedelmi szektorban folyamatban lévő adóvizsgálatokra és adóhatósági megállapításokra lesz jelentős hatása – összegzi a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Az elhíresült Mahagében-Tóth ügyekben kimondta az EUB: csak akkor tagadható meg az áfa-levonási jog, ha az adóhatóság bizonyítja, hogy az adózó tudott, vagy kellő körültekintés mellett tudhatott arról, hogy a láncban őt megelőző szereplők adókijátszásban vettek részt. Leszögezte azt is, hogy a tudattartalom vizsgálata nem abban áll, hogy a számla befogadójának „adóellenőrzési” kötelezettségeket kell teljesítenie. Nem lehet tehát általános jelleggel megkövetelni a cégektől, hogy ellenőrizzék, az eladó hány alkalmazottat jelentett be, vagy megvizsgálják, hogy az eladónak van-e eszköze az ügylet teljesítésére.

Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédje elmondta, hogy erre reflektálva az adóhatóság az utóbbi időben új gyakorlatot alakított ki: ha bármilyen szabálytalanságot tárt fel az eladónál, akkor arra hivatkozott, hogy nem a felek között valósult meg az ügylet, és az eladó  által kiállított, a vevő által befogadott számlák tartalmilag hiteltelenek. Ezáltal attól függetlenül tagadta meg az adólevonási jogot a vevőtől, hogy az tudhatott-e bármit a szabálytalanságról.

Ezzel a NAV a korábbi EUB ítéletekkel szembemenve ismét megállapította a számlabefogadó objektív felelősségét a láncban korábban elkövetett adókijátszásért: a NAV a számlabefogadóktól gyakorlatilag az eladó teljes átvilágítását követelte meg. Ez értelemszerűen olyan ellenőrzési kötelezettséget telepített az adózókra, amelyre nekik sem erőforrásuk, sem reális lehetőségük nem volt. Ráadásul az elmúlt években hozott ítéleteiben a Kúria is jóváhagyta a NAV ezen gyakorlatát.

Az EUB megálljt parancsol a NAV és a Kúria gyakorlatának

Fischer Ádám, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda ügyvédje kiemelte, hogy a tegnap közzétett Signum-ügyben az Európai Bíróságot a magyar, első fokon eljárt bíróság egyik bírája kereste meg, mivel úgy ítélte meg, hogy ellentétes az uniós joggal, ha az adólevonási jogot azért tagadják meg az adózóktól, mert terhükre róják a már említett teljes átvilágítás elmaradását. Külön érdekessége az ügynek, hogy a kérdést egy megismételt eljárásban terjesztette fel a bíróság, azaz a Kúria ebben az ügyben már konkrétan is leszögezte, hogy a számlabefogadó tudattartalmát ilyen esetben nem vizsgálhatják.

 

Az EUB a határozatában kiemelte, hogy nem elég az adóhatóságnak azt megállapítania, hogy nem a számlát kibocsátó cég teljesítette a szolgáltatást. A NAV-nak ilyenkor is be kell bizonyítania, hogy erről, azaz a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságról, a számlát befogadó cég tudott, vagy ha elég figyelmes, tudhatott volna.  Azaz még akkor sem lehet a kellő körültekintés tesztjét elhagyni, ha a NAV bebizonyítja, hogy a számlán lévő szolgáltatást nem a számlát kibocsátó vállalkozás teljesítette.

Fontos eleme a határozatnak, hogy a „tudatállapot” bizonyítása nem alapítható olyan ellenőrzések hiányára, amelyek elvégzésére a számlabefogadó nem volt köteles. Ez azt jelenti, hogy a jövőben azok a jóhiszemű vevők, akik meggyőződtek az eladó alapvető működési feltételeiről (létező cég, élő adószámmal, képviselő jogosult a képviseletre stb.), nem vonhatók felelősségre az értékesítési láncban korábban elkövetett adókijátszás miatt, ha arról egyébként nem tudtak.

Itt az út vége?

Az eddigi tapasztalatokból okulva a bíróság ítélete várhatóan nem fogja azt eredményezni, hogy a jövőben a NAV feladná az ilyen típusú áfa-ellenőrzéseket. Az adóhatóság várhatóan ismét újabb fegyvereket fog kifejleszteni annak érdekében, hogy a költségvetésből elcsalt áfát valamilyen módon utolérje. Az EUB azonban ismét megerősítette, hogy ennek során a NAV-nak alaposabban kell a vevő tudattartalmát vizsgálnia. Ezáltal a valóban jóhiszeműen eljáró adózóknak remélhetőleg a jövőben kevésbé kell tartaniuk az áfa-ellenőrzésektől. Végül is a NAV új, ügyfélbarát koncepciója is, többek között, ezen alapul.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).