Falusi csok: kétszázzal több helyen lesz igényelhető jövőre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tovább bővíti a kormány a falusi csok-kal érintett települések listáját, így januártól már 2678 településen – Magyarország ötezer lakos alatti településeinek több mint 93 százalékán – lesz elérhető a támogatás – közölte a Miniszterelnökség.

A Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos által jegyzett közlemény szerint a falusi csok igénybe vehető tanya, birtokközpont vagy preferált kistelepülés területén használt lakás vásárlással egybekötött bővítésre és korszerűsítésre, valamint meglévő lakás bővítésére és korszerűsítésére is.

A tájékoztatás szerint használt lakás vásárlására és egyidejű korszerűsítésére vagy bővítésére egy gyermek esetén 600 ezer, két gyermek után 2,6 millió, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege.

Meglévő otthon felújítására a felsorolt összegek fele igényelhető – tették hozzá.
falusi csok

Azt írták: a falusi csok népszerűségét jól mutatja, hogy a program 2019. július 1-jei indulása óta közel 16 ezer befogadott kérelem érkezett, több mint 83 milliárd forint értékben.

A falusi családi otthonteremtési kedvezmény a Magyar falu program egyik fontos pillére, amellyel a kormány célja a falvak népességcsökkenésének megállítása és a fiatal párok letelepedésének elősegítése vidéki környezetben – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. november 26.

300 milliárdba kerülhetnek az otthonteremtési program új elemei

A kormány arra számít, hogy 300 milliárd forintos többletköltséget jelentenek majd az otthonteremtési program új elemei a jövő évi költségvetésben, ebből az otthonfelújítási támogatásra szánt részt 150-170 milliárd forintra becsüli – közölte Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.