Félmilliárdot csalt el egy munkaerő-kölcsönző


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyíregyházi bűnszervezet negyvenhárom tagjával szemben költségvetési csalás miatt javasolt vádemelést a NAV. 


Félmilliárd forintnyi adót és járulékot csalt el egy nyíregyházi munkaerő-kölcsönző bűnszervezet, negyvenhárom gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt javasolt vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a hatóság Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

A NAV pénzügyi nyomozói még 2015 júniusában hét gyanúsítottat vettek őrizetbe, a bíróság elrendelte az irányító férfi és négy társának előzetes letartóztatását, két személy ellen pedig körözést rendeltek el.

A bűnbanda tagjaira akár húsz évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak – jegyezte meg a sajtóreferens.

Simon Béla elmondta, a banda országszerte harmincnégy gazdálkodó társasággal szerződött le vagyonvédelmi, takarítói és futárszolgálati feladatok ellátására.

A bűnszervezet az ismert módszert követte: a több mint kétezer munkavállaló után nem fizették meg az adót és járulékokat, illetve a – csak papíron – nyújtott szolgáltatás után esedékes áfát, ezzel jelentős kárt okoztak az államnak.

 

A banda irányítói jól szervezett, összehangolt és hierarchikus rendszert építettek ki: a fiktív szolgáltatást igénybevevő cégek színlelt szerződést kötöttek a külön erre a célra fenntartott, strómanok vezette munkaerő-kölcsönző vállalkozásokkal, ahová bejelentették régebbi dolgozóikat – ismertette a sajtóreferens.

Simon Béla hozzátette, becsapták munkavállalóikat is, mivel a „kölcsönbe adás” időszaka nem biztosítással járó jogviszony, ami a nyugdíjjogosultság szempontjából lényeges. Emellett a kölcsönbe adó cég által kiállított fiktív számla áfáját egyaránt levonták fizetendő adójukból.

A költségvetésnek okozott kár enyhítésére a pénzügyi nyomozók negyvenhat bankszámlát zároltak százmillió forint értékben. A negyvenezer oldalas nyomozati iratot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek küldik meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).