Felpörögtek a stabilitási számlák


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2015-ben 2014-hez képest mintegy 12 millióval,nőtt az egy SMSZ-en átlagban lévő összeg – derül ki a Világgazdaság cikkéből.


Többet legalizáltak az eddig – sokszor külföldön, többnyire adóparadicsomokban – rejtegetett pénzükből 2015 utolsó negyedévében a magyarok, mint az megelőző három negyedévben együttvéve – írja a Világgazdaság a NAV lapnak elküldött adataira hivatkozva. A kormány által biztosított adóamnesztiával élve tavaly 720 Stabilitás megtakarítási számlát (SMSZ) nyitottak meg, és közel 53,2 milliárd forintot helyeztek el tulajdonosaik, szemben az egy évvel korábbival, amikor 610 számlára került 37,9 milliárd.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Megrendelés >>

Az év végi hajrá ezúttal nemcsak annak köszönhető, hogy a hazautalások általában az év utolsó hónapjaira szoktak esni, hanem annak is, hogy 2016. január 1-jén szigorodtak a nemzetközi banktitkokkal kapcsolatos adatkezelések és az adóegyezmények – közölte a Világgazdasággal Karagich István, a hazai magánbanki szektort elemző BloChamps Capital Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Ötvenegy ország kötelezte magát (s további harminc fontolgatja a csatlakozását), hogy a nála lévő, külföldi tulajdonú bank- és értékpapírszámlákról, biztosításokról és egyebekről az idei évtől tájékoztatja a külföldi személy országának adóhivatalát is – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.