Figyelem! Fokozott adóellenőrzés várható!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az év utolsó negyedévében fokozott ellenőrzésekre számíthatnak az adóalanyok, mivel az adóhatóság az áfaellenőrzések révén a tervezetthez képest 40 milliárd forint többletbevételt kíván elérni; főként az áfalevonási jog gyakorlását, az egyenes és fordított adózás helyes alkalmazását, a láncügyleteket, illetve a közösségen belüli értékesítéseket fogják kiemelten vizsgálni a revizorok – derül ki a Deloitte hírleveléből.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 6-án Lovasberényben, a kormány kétnapos kihelyezett ülése után jelentette be, hogy növelik az adóbeszedés hatékonyságát, amiből 40 milliárd forintos többlet áfabevételre számítanak, a kormány részben ezzel kívánja „”befoltozni”” az idei büdzsében – a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt – keletkező mintegy százmilliárdos hiányt.

A Deloitte hírlevele ismerteti: a kitűzött célt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elsősorban az áfaellenőrzések gyakoriságának és hatékonyságának növelésével szándékozik elérni, ami további adminisztrációs terhet és fizetési kötelezettséget róhat az adóalanyokra.

A fokozott adóhatósági ellenőrzés indoka abban keresendő, hogy 2011 szeptemberéig a költségvetési törvényben meghatározott áfabevételnek csupán az 55 százaléka folyt be. A NAV az arány javítása érdekében elsősorban formai és tartalmi szempontok figyelembe vétele mellett az adóalanyok számlázási gyakorlatát, illetve az értékesítési láncokat, és azok áfakezelését kívánja fokozottan górcső alá venni.

„”Tapasztalataink alapján arra számítunk, hogy az adóhatóság főként az áfalevonási jog gyakorlását, az egyenes és fordított adózás helyes alkalmazását, a láncügyleteket, illetve a közösségen belüli értékesítéseket fogja kiemelten vizsgálni. Várakozásaink szerint a fokozottabb ellenőrzések miatt gyakoribbá fog válni, hogy az adóhatósági határozatok bírósági felülvizsgálatát kell kérni. Ezért is tartjuk kiemelten fontosnak, hogy már az adóhatósági jegyzőkönyv elkészülte előtt törekedjünk lezárni az adóhatóság számára megnyugtató módon minden vitatott kérdést a megfelelő szakmai érvek és az azokat alátámasztó korábbi állásfoglalások, bírósági határozatok bemutatásával”” – írja a Deloitte hírlevelében.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2023. október 3.

Uniós biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán hétfőn.

2023. október 2.

Könnyebb lesz a KKV-k élete

Az ETAF (European Tax Adviser Federation) tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én elfogadott egy jelentős mérföldkőnek számító KKV javaslatcsomagot az EU-ban működő határon átnyúló mikro-, kis- és középvállalatok támogatására, mely az adózással kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek drasztikus könnyítésére irányul – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.