Fizetésemelés helyett adómentes juttatások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mobiltelefon, a vállalati gépkocsi és az étkezési hozzájárulás a leggyakoribb fix juttatás a hazai cégeknél. A Hewitt Átfogó kompenzációs kutatás című felméréséből kiderült: egy év alatt ötszörösére nőtt az üdülési csekket biztosító cégek köre, és háromszorosára az élet- és rokkantbiztosítást nyújtók száma.

Az előbbi látványos változását a kibővült felhasználhatósága és az adómentes értékhatár megnövelése (a minimálbérig adómentes, az idén tehát 65 500 forintig) okozta. A béren kívüli juttatási rendszer (cafeteria) kialakításakor a hazai vállalatok legfontosabb szempontja, hogy a rendszer támogassa a cég és a munkavállalók kölcsönös érdekeit, illetve a rendszert alkotó elemekhez adókedvezmények társuljanak. Épp ezért az adóváltozásokkal automatikusan jár a cafeteriák módosítása is.

A megszorító intézkedések, illetve a járulékemelés hatására egyre több cég igyekszik juttatásokkal kiegészíteni a dolgozók havi bérét, sokszor akár a fizetésemelés helyett – mondta lapunknak Párniczky Tibor, a Hewitt munkahelyi nyugdíj- és egészségfinanszírozási üzletágának vezetője.
A kutatásban részt vevő nyolcvan vállalat – ezek átlagos árbevétele 7,4 milliárd forint és átlaglétszáma 100 fő volt – több mint egyharmada a cafeteria-rendszer keretein belül nyújtja béren kívüli juttatásait, vagyis a dolgozók e palettából egy bizonyos keretösszegig szabadon választhatnak. A felhasználható összeg meglehetősen széles skálán mozog: 2007-ben 120–450 ezer forint közötti volt. A társaságok 36 százalékánál az éves felhasználható keret szervezeti szintenként változik: a menedzsereké általában 60 százalékkal magasabb, mint a beosztottaké.

A legnépszerűbb juttatások fele utalványalapú, a ranglista élén a már említett üdülési csekk áll, de az étkezési hozzájárulás (főleg a hideg), az iskolakezdési támogatás és a különböző ajándékutalványok is népszerűek. A Hewitt elemzése alapján az idei év „nagy slágere” a számítógép- és internethasználat támogatása volt.

Míg a lakástámogatások mértéke csökkent, az albérleté háromszor népszerűbb, mint tavaly. A cafeteria-rendszerek különlegessége, hogy a megkérdezettek több mint egytizede extra szabadságot is nyújt juttatásként a dolgozóknak, sőt részvényvásárlási opciót is. Igaz, ez utóbbi csak a jelentős nyereséget produkáló cégek juttatási elemei között szerepel. Az elemzés tanulsága, hogy a cégek ˝érvágásként˝ élték meg az önkéntes pénztári munkáltatói hozzájárulásokhoz kapcsolódó szigorításokat. Ismeretes, hogy míg 2006-ban az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba történő céges befizetés havonta a minimálbérig (azaz 62 500 forintig) volt adómentes (csakúgy, mint az egészség- vagy az önsegélyező pénztári hozzájárulás), ettől az évtől a nyugdíjpénztári hozzájárulás esetén csak a minimálbér feléig – az időközben emelkedett minimálbér miatt havi 32 750 forintig – adómentes. A másik két esetben a megváltozott minimálbérnek csupán a 20 százalékáig lehet mentesülni az szja-fizetés alól, így az eddigi 130 százalékos limit 70-re apadt. A felhasználási lehetőségek változása miatt jelentősen visszaesett az egészségpénztári hozzájárulás mértéke. Míg korábban azt a minimálbér teljes összegéig lehetett igényelni, mára a keret annak 20 százalékára csökkent. Tavaly óta nem lehet már sporteszközökre sem fordítani, s az év közepétől a wellness-szolgáltatások is kikerülnek a csomagból. Igaz, az egészségpénztári hozzájárulást a cégek közel háromnegyede nyújtja még mindig választható béren kívüli juttatásként, ám a Hewitt prognózisa szerint ez az arány csökkenni fog.

Párniczky Tibor lapunknak elmondta: főleg az egészségközpontú vállalati programok és juttatások terjedésére lehet számítani Magyarországon, ám ezt a vállalatok többsége az üdülési csekken keresztül biztosítja majd a dolgozóknak.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).