Folyamatosan csökken a bevétel a gépjármű-kereskedelemben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem ért egyet a regisztrációs adó mértékével a Magyar Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége. A szervezet álláspontja szerint maximálni kellene a teher mértékét, s akkor nem járnának a magyarok külföldi rendszámú autókkal, hogy elkerüljék az adófizetést. Gablini Gábor a szövetség elnöke elmondta: az elmúlt évek túlfűtött autóvásárlásai után most számítanak a kereslet visszaesésére.

Ennek egyik oka a gazdaság rossz állapota, a másik viszont, hogy a jövedelmek csökkenése után egyre kevesebb lesz az olyan vásárló, aki nulla százalékos hitellel száll be egy autó megvásárlásába. Ez – a szakember szerint – egyébként is nagyon rossz választás, mert nem elég, hogy az ember kétszer fizeti vissza az autója árát, de a kocsi a futamidő alatt mindig kevesebbet fog érni, mint a fennmaradó hitel. ˝Szegény ország lakóinak a többieknél is jobban kellene figyelniük arra, mekkora autót és ezzel mekkora terhet választanak˝ – fogalmazott az elnök.

Gablini Gábor elmondta: az európai tendencia az, hogy a kereskedőknek folyamatosan csökken a hasznuk az eladásokból. A kieső pénzt márkaszervizek fenntartásával igyekeznek pótolni. Magyarországon azonban súlyos probléma, hogy az autószervizek, -műhelyek kilencven százaléka valamilyen módon érintett a feketegazdaságban. Ezért tűnik úgy, hogy a márkaszervizek drágák. Pedig csak arról van szó, hogy amíg a márkaszervizek igyekeznek minden jogszabályt betartani, addig a sufniműhelyek fütyülnek ezekre. Sokszor szakszerűtlen, rossz minőségű munkát kap a tulajdonos, igaz, lényegsen olcsóbban. Ez balesetveszélyes – mondja a szövetség elnöke a vele készült interjúban.

Forrás: HírExtra


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.