G7: Nem véletlen, hogy most nyúl a kormány a katához


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A G7.hu elemzése szerint nem véletlen, hogy egy költségvetési kiigazítás közben nyúl a kormány a túl jól sikerült katához.

A kisadózók száma 2015 és 2021 között 130 ezerről 450 ezerre nőtt, ezzel pedig az összes foglalkoztatton belüli arányuk 3-ról csaknem 10 százalékra emelkedett ebben az időszakban – írja cikkében  a G7.

Ebben az időszakban az egyéni vállalkozók aránya is nőtt a foglalkoztatottak között, ugyanakkor a katás státuszok arányának növekedése ennél jóval nagyobb volt. Mindez pedig arra utal, hogy valóban nem csak olyanok választják ezt az adózást, akik sok partnernek dolgozva ténylegesen kisvállalkozóként tevékenykednek, hanem olyanok is, akik egy cégnek dolgozva alkalmazottként is adózhatnának jóval többet, mint amennyit vállalkozóként adnak a közösbe – állítja elemzésében a lap. Az állam az adóteher változatlansága és a bújtatott foglalkoztatás miatt is jelentős bevételektől esik el, ami a jelenlegi nehéz költségvetési helyzetben lépéskényszerbe hozta a kormányt – olvasható az elemzésben.


Kapcsolódó cikkek

2022. január 3.

2022. évi adóváltozások – Hogyan adózunk 2022-ben?

Számos adóváltozás lép életbe januártól, áfa, adótervezés, tao, szja, kiva, szocho, vagy hipa terén, van mire figyelniük a cégeknek. A társaságok számára fontos, adózást érintő 2022-től életbe lépő változásokról íme egy áttekintés – az RSM Blog összefoglalója.
2020. július 7.

Büntetőadóval is jobban megéri katázni

40 százalékos büntetőadó mellett is olcsóbb a KATA a hagyományos munkaviszonynál – írja Kironsky Zoltán, az EY szenior adótanácsadója a novekedes.hu-n.