Gépjárműveket foglalt le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy gépjármű-kereskedő vállalkozás húsz gépjárművét és több mint 3 tonna műanyag ablakokból álló árukészletét foglalta le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a költségvetésben okozott kár megtérítése érdekében – közölte az adóhivatal csütörtökön az MTI-vel. 


A közlemény szerint az árukészlet úgy érkezett az országba, hogy azt nem jelentették be az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerbe (ekáer). Ugyanez a vállalkozás korábban több mint bruttó 104 millió forintnyi értékesítésről állított ki számlát, amely után nem fizetett általános forgalmi adót (áfa), és ugyancsak nem jelentette be a Franciaországból és Lengyelországból beszerzett 85 millió forintos árukészletét.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

Kiemelték, hogy a vállalkozás a nagy volumenű, szabálytalan árubeszerzéssel több mint 23 millió forinttal károsította meg a költségvetést. Ezért a NAV zárolta a vállalkozás bankszámláját és a beérkező árukészletet lefoglalták. Emellett elidegenítési tilalmat jegyeztek be a vállalkozás tulajdonában lévő húsz használt gépjárműre, köztük három nagy értékű luxusautóra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.